A hagyomány szerint Tiberius császár uralkodása idején lépett föl a zsidók között az a názáreti Jézus, akinek születési dátuma később az új időszámítás kiindulópontja lett. Jézus, az ács fia, a szegényeknek és elnyomottaknak hirdette az „evangéliumot”.

Az új tanok nemcsak egy elnyomott nép, az ókori zsidóság szegényeinek jelentettek vigasztalást, hanem a hatalmas római birodalom minden elnyomottjának és szenvedőjének. Éppen ezért a mozgalom nem is maradt meg az ókori zsidóság szűk keretei között; hamarosan nemcsak zsidók, hanem más nyelvű Krisztus-követők, keresztények is akadtak.

Jézus a szegényeknek és az elnyomottaknak hirdette evangéliumát; az első keresztény gyülekezetek is ezekből a szegényekből, elnyomottakból kerültek ki. A kereszténység kezdetben a szegények vallása volt. A vagyonosabb elemek csak a II. és III. században kezdtek nagyobb mértékben beszivárogni a keresztény gyülekezetekbe.

A keresztények az államhatalommal nem szálltak nyíltan szembe, nem voltak lázadók. De bármilyen gondosan kerülték is az összeütközést a világi hatalommal, egész életmódjuk és világnézetük, az a körülmény, hogy vagyonközösségben éltek, és hogy a gazdagságot a gonosz forrásának, a Mammon tiszteletének tartották, szembeállította őket az uralkodó osztállyal és annak államával. A római császárok a keresztényeket, akik legnagyobbrészt rabszolgák, szegények, „alja-nép” voltak, összeesküvőknek, a fennálló rend ellenségeinek tartották; olyanoknak, akik csak fokozzák a birodalom társadalmi nyugtalanságát. Már Nero császár uralkodása alatt, amikor irtózatos tűzvész pusztította el Rómát, a keresztényekre terelődött a gyanú: hátha ezek voltak a gyújtogatók, hiszen ők olyan kérlelhetetlen ellenségei a gazdagoknak. A keresztényüldözések oka éppen az volt, hogy az uralkodó osztály nem nézte jó szemmel az elnyomottaknak még ezt a mozgalmát sem. Hiszen a keresztények, ha nem hirdettek is harcot az uralkodó osztály elnyomásának eszköze, az állam ellen, a maguk módján azért mégis veszélyt jelentettek az elnyomók számára. Megtagadták például, hogy a császár szobra előtt áldozatot mutassanak be; ezt ők bálványimádásnak minősítették.

Az első keresztények valóban nemcsak a római vallásnak, hanem annak az igazságtalan társadalmi „rendnek”, az elnyomásnak és kizsákmányolásnak is ellenségei voltak, amelyek fennmaradását a római birodalom államszervezete biztosította. (…)

Amilyen mértékben növekedett a pusztuló római társadalom elnyomó szervezetének, az új államnak erőszakos kísérlete arra, hogy továbbra is fenntartsa nemcsak a régi vallást, hanem ezzel együtt a régi „rendet” is, ugyanolyan mértékben szélesedett ki az elnyomottak mozgalma, a kereszténység is. Egyre több és több lett a keresztény, most már nemcsak a rabszolgák és a legszegényebbek között akadtak keresztények, hanem sokan a középrétegekből is kereszténnyé lettek. (…)

A gazdagok beszivárgása a gyülekezetbe fokozatosan annyira megváltoztatta az őskereszténység jellegét, hogy a régi gyülekezetek vagyonközössége idővel csaknem nyomtalanul eltűnt.

Azáltal, hogy a vagyonosak beszivárogtak a gyülekezetbe, nemcsak a keresztények életmódja változott meg, hanem más hangsúlyt kapott a keresztény tanítás is. Most, amikor már vagyonos keresztények is voltak, ezt a tanítást kezdték úgy értelmezni, hogy nem szabad a fennálló igazságtalan társadalmi rend ellen küzdeniök. A gazdagok a maguk érdekében jól fel tudták használni a keresztények által hirdetett béketűrést és szelídséget, hiszen a kereszténység, amikor túlvilági boldogságot ígért a szegényeknek, meg is nyugtatja az elégedetlenkedő elnyomottakat. (…)

A kereszténység helyzetében akkor állt be fordulat, amikor Konstantin császár a kereszténységben felismerte a kínálkozó szövetségest, és vetélytársaival vívott küzdelmében rájuk mert támaszkodni. (…)

A keresztény gyülekezetek, miután elnyerték a világi hatalom támogatását, gyorsan az egész birodalomra kiterjeszkedő egyetemes (katolikus) egyházzá szervezkedtek, sőt idővel a felbomló római birodalom határait is átlépték. Kereszténnyé lettek a nem római barbár népek is, és az egyházzá szervezkedett kereszténység évszázadokon keresztül hűséges támasza volt az uralkodó osztály elnyomó szervezetének, az államnak. (…)