…a szociáldemokrácia a dolgozó tömegek jogáért, emberi méltóságáért, műveltségéért és tisztességes kenyeréért – szóval: földi boldogságáért – küzd. De éppen ezért, aki hisz a tulvilági életben és félti a lelke üdvösségét, annak is a szociáldemokráciához kell csatlakoznia: hiszen az elnyomottság, a tudatlanság és nyomorúság förtelmes szemétdombján tenyészik legbővebben a lélek mocska, a bűn, amely a hivők szerint a pokolra juttat; és nem az imádság, a prédikáció, a különféle szertartások, a pokoltól való rettegés meg a mennyországba való vágyódás az erkölcsjavitás eszközei, hanem: az anyagi jólét, amely a legtöbb bűnt fölöslegessé teszi, a testi egészség, amely a bűn iránt való bizonyos hajlamokat csökkenti és a tudás, amely itélőképességünket megerősíti. Ezek biztosabban távoltartják tőlünk az „ördögöt”, mint a legfinomabb tömjénfüst és a leggyönyörübb prédikáció. A munkásságot tehát az „istentől” is az távolitja el, aki a jogtalanság türésére, alázatosságra, engedelmességre, igénytelenségre neveli (pedig azt cselekszik ám a klerikálisok); ellenben közelebb viszi az „istenhez” az, aki szabadságra, jogra, öntudatosságra, anyagi jólétre, műveltségre neveli (és ezt teszi a szociáldemokrácia). (…)

Végre a „vörös veszedelem” arra kényszeritette őket, hogy a haladás ellen egységes pártot alakitsanak, amely egységes programmal és hatalmas anyagi eszközökkel ellensulyozza a munkások felszabaduló törekvéseit. Igy történt, hogy 1918 február 3-án a két klerikális frakció: a néppárt és a keresztényszocialista párt egyesült. Az uj párt a „Keresztény Szociális Néppárt” nevet vette fel. A „Keresztény Szociális Népcsalás” cimü füzet bebizonyitotta, hogy az uj pártnak már a cégére is hamis, amennyiben az uj alakulás sem nem keresztény (hanem a kereszténység lényegével ellenkező), sem nem szociális (hanem antiszociális), sem nem népi (hanem papi és kapitalista érdekeket szolgáló) szervezet. (…) Már Jézus Krisztus is megmondta: „Senki nem szolgálhat két Urnak; mert vagy egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy egyikhez ragaszkodik, a másikat meg utálja…” (Máté VI. 24.) De az uj apostolok hüségesen szolgálták Wekerle népcsaló politikáját és azt hirdették, hogy emellett a megcsalt népet is szeretik, azt is szolgálják; pedig csak a hatalmat és a zsiros hivatalokat szeretik. (…)

 
Az uj párt neve: háromszoros csalás
Nézd meg a cégért!
(…)
No hát: a Jézus Krisztus példáját követik-e ezek? Hát van-e joguk a Jézus Krisztus vallását cégérül használni? És hihet-e nekik a szegény nép, ha „keresztény”-eknek merik megukat nevezni!? (…)

Azt már megmutattam, hogy a Jézus Krisztus példáját hogyan követik, akik őt használják cégérül. Hát az evangélium tanitásaival hányadán vagyunk? Ime, néhány ilyen tanitás:

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, akik sirnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok az alázatosak, mert ők örökség szerint birják a földet.” (Máté V. 3–5.) Mondd meg, te proletártestvérem: igy akarnak-e boldogulni az uj párt urai?

Vagy: „…a gonosznak ne álljatok ellene gonosszal: hanem aki téged jobb felől arcul ütend, forditsad a másik orcádat is…” Igy tesznek ők is?

Folytathatnám ezeknek a tanitásoknak az elsorolását. De ennyiből is nyilvánvaló, hogy az egyház és akik az egyházat szolgálják nem állnak a krisztusi kereszténység alapján. Sőt éppen az ellenkező alapon állanak. De azt akarják, hogy mi, szegény munkásnépek, mi evangéliumi alapon álljunk: alázatosak, igénytelenek és türelmesek legyünk, ne követelődzzünk, bizzunk a tulvilági boldogságban és mondjunk le ennek kedvéért a földi javakról, amely földi javakból ők busásan kiveszik a részüket. Miért nem járnak ők elől jó példával? (…)

Szociáldemokrácia mindössze hetven éve van, osztályellentétek és osztályharcok már azelőtt is voltak. Tessék elolvasni Róma történetét, a keresztény-középkori pórlázadásokat a kizsákmányoló főurak ellen, Dózsa György népének véres tragédiáját, a magyarországi hires pannonhalmi és szentbenedeki apátságok gonosz harcait parasztjaikkal… Az osztályellentét megvan és az szakítja két küzdő táborra az emberiséget. Ez szülte a szociáldemokráciát is és nem a szociáldemokrácia csinálta az osztályokat és az osztályharcot. (…)

Ezzel szemben a keresztényszocializmus el akarja homályositani az igazságot. A borzalmas igazságtalanságot a „keresztény erkölcs” fátyolával igyekszik befödni, de ugy, hogy a fátyol mögött a nép kizsákmányolói tovább folytathassák régi üzelmeiket. Ezért neki nem elég, hogy az emberiség két nagy táborra, két ellenséges osztályra oszlik, ő még jobban szétszakgatja az emberiséget: egyazon osztálynak, a proletárosztálynak, a tagjait még felekezeti darabokra is széttépi, igy akadályozza meg szociális egyesülésüket, szociális együttmüködésüket. (…)