(…)
Kommunizmus, gazdasági és társadalmi elmélet, mely egyedül csak a közösségnek enged jogot a tulajdonhoz s a termelési eszközökön (szocializmus) felül a fogyasztási eszközöket is közöseknek (latinul: communis) hirdeti. (…)

A K. története az őskorba nyúlik ugyan, de helyt nem álló az a nézet, mely a K.-ban ősi természetállapotot lát, mert a család s a magántulajdon (szerszám, fegyver, ruha) mindenütt megvolt a legújabb etnológiai kutatások (Schmidt, Koppers, Gusinde) szerint is. Az őskorban K.-ról egyébként is csak nagyon szűkített értelemben szólhatunk. (…)

A kereszténység istengyermekségen álló lelki szabadságot s egyenlőséget hirdetett, a gazdagok kötelességeit hirdette a szegényekkel szemben, az istenország polgárai közt a testvéri szeretet kötelékét. A hegyi beszéd, a munka megszentelése Jézus és a szent Család által, a kiáltó társadalmi ellentéteknek s az osztályharcnak elcsitítását eredményezték (Gal. 3, 8). A jeruzsálemi ősegyház életében mutatkozó K. is (Csel. 2, 44; 4, 32–5, 11) a kereszténység magasztos elveiből következett: nem volt különbség rabszolga s polgár közt. (…)

De az ősegyház e K.-a nem volt kötelező, hanem teljesen önkéntes (Csel. 5, 4) s e rendszerrel is csak Jeruzsálemben találkozunk (ami a jeruzsálemi hívek társadalmi helyzetéből érthető, Róm. 15, 26) s ott sem sokáig. Filippiben, Tesszalonikában, Beroiában a gazdagabbak (Csel. 16, 14; 17, 4, 12), Rómában a császári ház arisztokratái (Róm. 4, 22) lettek keresztények. Az egyházatyák írásaiban nyoma sincs társadalmi reformterveknek s politikai utópiáknak (l. Rabszolgaság). Sőt a kisázsiai apostoli testvéreket, a manicheusokat, az észak-afrikai circumcelliók kommunista terrorját már az ősegyház kiközösítette. A szerzetesrendek közös életében megvalósuló K. magas lelki műveltséget követel, s lényegesen különbözik Marx K.-ától, mert vallási cél: az egyéni, lelki tökéletesedés vágya vezeti, nem pedig társadalmi vagy gazdasági reformvágy. A középkori rajongók (katharok, szabad szellem fiai, husziták) vallási K.-a is hamar ellankadt. A német parasztmozgalom (Bundschuh, 1476) társadalmi reformokat követelt, majd Luther nógatása folytán nyílt lázadásban tört ki (1524). Az ugyancsak Luther izgatása folytán véresen elfojtott parasztlázadás is több rajongó kommunista szektát szabadított fel (anabaptisták). (…)

A XVIII. században főleg francia nemzetgazdászok a K. hirdetői (az aposztata Mably és Morelly), míg Babeuf-öt vérbeli kommunista társaságának politikai kilengései miatt a francia forradalmi rémuralom fejezte le (1797). Saint Simon gróf, Louis Blanc és Comte szocializmust hirdetett még, de Fourier már igazi K.-t. A francia forradalom vérpazarlása, rémuralma s eredménytelensége lett az újkori K.-ok jellemzője. Morus Utópiáját Cabet célzatosan másolta (Voyage en Icarie, 1840), s midőn Amerikába menekült, Texasban megvalósította vallásnélküli államát (községét, 1848), ez azonban hat év múlva felbomlott. Amerikában több vallásos kommunista község alakult, de mind szétbomlott. Nevezetesebben az Ephrata Community (Pennsylvania, 1732–1900), a quakerek (Lebanon, 1787), a harmonisták (1805–98), a szeparatisták (1818–98) protestáns kommunizmusa, az Owen Róbert-féle New Harmony Community (Indiana, 1825–1827), Oneida (1848–81), Brook Farm (1841–1844), Amana (Iowa, 1855–1912), New Odessa (1906–11). Jellemzőjük, hogy vagy a nőtlenség, vagy a nemi promiszkuitás vetett véget e próbálkozásoknak. – A modern K. elméletét a zsidó származású Marx Károly alapozta meg (1818–83), aki Lassalle Ferdinánddal s Engels Frigyessel a durva anyagelvűség világnézetét hirdetve, az egész világot átfogó gyökeres proletárforradalmat követelt. Míg Marx közvetlen hívei inkább a szocializmus felé tértek, addig Bebel és Kautsky a forradalmi K. fanatikus hirdetői. Mellettük a merő tagadást hirdette Bakunin (†1877) orosz nihilista, aki Oroszországban készítette elő a forradalmakat. Az orosz–japán háború zavarait Lenin és Sztálin igyekeztek felhasználni a K. megvalósítására, de rajtavesztettek (1905). Oroszországban azonban a társadalmi elnyomást vallási elhanyagoltság és a köznép iskolázatlansága is tetézte, ami minden K. alaptalaja. 1917-ben a háborúcsömörlött hangulatot fölhasználva, katonai forradalommal sikerült Leninnek megszervezni a K. rendszerét és Trockijjal Dzserzsinszkijjel, Sztálinnal állandósítani. (…)

Nálunk Károlyi Mihály szocialista forradalma segítette uralomra a K.-t (tanácsköztársaság, proletárdiktatúra) 1919-ben, mely azonban minden rémuralom ellenére is megtört a nemzet ellenállásán. (…)

A K. alaptévedése a durva történelmi anyagelvűség, mely a történelemben nem akar tudni erkölcsi, szellemi mozgalmakról (kereszténység, keresztes háborúk, reneszánsz, hitújítás, katolikus megújhodás, felvilágosodás, nacionalizmus). Téves a munkát egyetlen értékképzőnek tartani, mert a természeti kincsek is azok, s a tőke nemcsak a munkás kizsákmányolásából növekedhetik, hanem takarékosság (takarékbetét, szövetkezeti tőke) s kockázat által is. Az osztályharc sem mutatható ki a történelemben, sőt a római birodalmat erkölcsi romlás döntötte meg, nálunk pedig 1848-ban a nemesség önként mondott le kiváltságairól. (…)

A K. mai megvalósulásai azonfelül súlyos cáfolatai Marx elveinek. Ezek ugyanis minden esetben a legzsarnokibb és legkegyetlenebb osztályuralom voltak, vagyis az osztályharc nem szűnt meg ezekben sem. De még az állam sem lett fölösleges, mert az államhatalmat a törvény fölött álló nép- és katonatanács gyakorolja; a népbiztosok visszaélései pedig kiáltóbbak a legzsarnokibb önkényuralkodóénál. A szervezett termelés helyett a termelés csődje állt be, s éhínség valósult meg nyomában mindenütt. E hátrányok mellett alig számbajöhető előnye a K.-nak, hogy a modern gazdasági liberalizmus elfajult individualizmusával szembeszállt, a gazdasági tényezőket meglátta a történelemben, s a tőke visszaéléseinek ostorozásával a társadalmi kérdést felvetette. Megoldani azonban nem bírta, mert elfelejtette, hogy a társadalom élő egyedi emberekből áll, s nem csupán anyagi, hanem erkölcsi és szellemi erők is érvényesülnek abban. (…)