Egy megállapított tény és a mai gazdasági rend támogatói maguk sem tagadják, hogy a jelen társadalmi viszonyok az időszámitásunk előtti első század kereszténység tanaival összhangba nem hozhatók.

Már az esseniek szektája, mely jóval Krisztus születése előtt alakult, a közös élet és a külön (magán) vagyon eltörlését a legmagasabb teljesedésnek tekintette.

Ők az elhagyatott és rideg holt tenger déli partján laktak és számuk 4000-re rugott. Foglalkozásuk földmivelés volt és a szükséges iparczikkek gyártása. Rabszolgák náluk nem léteztek, mert ők a rabszolgaságot természetellenesnek tartották, miután a természet az embereket egyenlőknek és testvéreknek teremtette.

Az esseniek megvetették a gazdagságot és nem gyüjtöttek sem aranyat, sem ezüstöt. Javaik közösek voltak és azokat e czélra kiválasztott gazdászok kezelték. Gyakran egy fedél alatt laktak együtt. Azok pedig, a kik külön lakással birtak, mindenkor nyitva tartották házaikat testvéreik számára, mert a vendégszeretet náluk határtalan volt.

Mértékletesség, undor a hazugságtól és az erkölcsök tisztasága volt náluk a legfőbb erény.

Vajjon ki tagadhatná itt a szocziálizmus csiráját? Emberi szeretetet, a föld és telek közös mivelését, annak közös használatát; a törekvést igazság és jog után?

Azonban tudományilag megczáfolhatlan az, hogy az első keresztény községek a javak közösségének alapelvén épültek föl.

Az apostolok történetében (4,32–35) szóról-szóra ez áll: „A hívők sokasága egy sziv és egy lélek volt; egyik sem mondotta, hogy valami abból, a mi birtokában volt, az övé, hanem náluk minden közös volt.”

Aztán igy folytatja tovább az apostolok története: „És nagy megelégedettség honolt közöttük; mert egy szükölködő sem vala közöttük.” (…)

Hiába való fáradság! Mert az egyház tekintélyének megingatása által jel adatott a harczhoz a világi tekintély ellen.

Ezt a harczot Münzer Tamás (lefejeztetett 1525-ben) vette föl. Az istenban való bizalom egyenlőségéből, a keresztényi testvériség elvéből vezette le a határozott politikai egyenlőséget. Követelte a világi tekintélyek eltörlését és a javak közösségét. A mi Luther a vallás terén volt, az volt Münzer Tamás a politika és szocziális terén. Tele szenvedély és lelkesedéssel, varázs szónoklataival keresztül-kassul járta Szászország városait és falvait és a népet megnyerte tanainak.

„Mindnyájan testvérek vagyunk”, mondá az összegyült néphez, „és Ádámban egy közös apánk van. Honnan van tehát a rang- és vagyon-egyenetlenség, mely közöttünk és a világ nagyjai között a zsarnokságot megteremté? Miért nyomorogjunk szegénységben, miért dolgozzuk magunkat halálra, míg azok (a gazdagok) bőségben és kényelemben élnek? Nincs-e jogunk a javak egyenlőségére, mely a természettől fogva azért van itt, hogy az emberek között kivétel nélkül szétosztassanak? A föld az összeség közös öröklése, melyen mindnyájunknak részünk van; vagy talán lemondottunk volna apáink örökségének részéről? Mutassátok meg nekünk a szerződést, a melyet erről kiállitottunk! Adjátok nekünk vissza, ti, e század gazdagai, ti kapzsi rablók, a javakat, mit tőlünk jogtalanul elraboltatok! Nemcsak mint embereknek van jogunk a vagyon gyümölcsének egyenletes fölosztásához, hanem mint keresztényeknek is; vagy talán nem láttuk, hogy az ősidőben a kereszténység apostolai minden egyes hívőnek tekintetbe vették szükségleteiket a pénz szétosztásánál, mit lábaik elé raktak? Nem fogjuk látni sohasem e boldog időket visszatérni? És te, a kereszténység szerencsétlen csordája, mindig az egyházi hatalom és a világi felsőbbség szolgaságának járma alatt fogsz nyögni?” (…)