Kik isten katonái vagytok… üssétek, pusztítsátok, ne
kíméljétek az ellenséget.
A huszita himnuszból

(…)
A katolikus egyház és az idegenek elleni viharos erejű, általános népi mozgalomban a kelyhesek mérsékelt pártja csak azért szállt síkra, hogy elvegye az egyháztól földi javait és a maga hasznára fordítsa, és a németeket kiűzze az országból.

A felkelt parasztok és kézművesek az idegenek kiűzésével és az egyház zsarnoki hatalmának szétzúzásával egészen másra törekedtek. A hűbéri rend ellen szálltak síkra és olyan társadalom megteremtéséről ábrándoztak, amelyben mindenki egyenlő. Az új és igazságos társadalmi viszonyok ábrándja hevítette és lelkesítette azokat, akik saját bőrükön tapasztalták az idegenek kegyetlen erőszakoskodását és a hűbérurak súlyos elnyomását. Ezek az emberek, a kialakult szokás szerint, ezrével gyűltek össze a hegyek között, kihirdették az új, igazságos rend győzelmét és kijelentették, hogy megteremtik „isten országát a földön”.

Ezeket a jobb életért küzdő embereket „táboritáknak” nevezték el. Nevüket a Tábor-hegyről kapták, amely a népgyűlések színhelye, később pedig az új települések középpontja volt.
Sokan elhagyták ugyanis hitvány falusi viskójukat vagy nyomorúságos városi kamrájukat és új helyre költöztek, ahol az új rend hívei telepedtek le. Így jött létre a legnagyobb ilyen település: a dél-csehországi Tábor város. Táborban mindenki egyenlő volt, testérének és nővérének nevezte egymást. Nem ismertek semmiféle erőszakkal rájuk kényszerített hatalmat és maguk választották elöljáróikat: a hetmanokat, vezető testvéreket, akik felelősséggel tartoztak a népnek.

Az elnyomás ellen felkelő táboriták a vagyoni egyenlőtlenség megszüntetését kívánták. Ezt vallották: „Táborban nincs sem enyém, sem tiéd, hanem mindenkinek ugyanannyija van; mindenkinek mindene közös kell hogy legyen, és senkinek sincs joga arra, hogy valamije is csak saját magáé legyen, és akinek valamije is csak saját magáé, az halálosan vétkezik.”

A táboriták a püspököktől és a Csehországból kiűzött idegenektől elvett földeken, új településeiken testvéri viszonyokat akartak teremteni az emberek között. Azt kívánták, hogy mindenki egyformán dolgozzék és lehetőség szerint egyforma jólétben éljen, ne ismerjék a gazdagok és szegények közti különbséget. E cél eléréséhez, véleményük szerint, arra kellett törekedni, hogy mindenki egyforma mennyiségű élelmiszert fogyasszon, roha, háztartási eszköz és más anyagi javak mennyisége tekintetében se múlja felül a másikat. A táboriták azt hitték, hogy e cél elérését csak egyes emberek mohósága akadályozza, amelyet úgy kell kiküszöbölni, hogy a közösség minden tagja önként közös pénztárba („kufa” = hordó) szolgáltatja be jövedelmének feleslegét, vagyis mindazt, ami meghaladja „az igazságos”, mindenki számára egyforma mértékű jövedelmet. Tábor utcáin nagy dézsák álltak és minden újonnan érkező beléjük dobta pénzét, ha pedig szüksége volt valamire, a közösségtől kért segítséget.

A XV. században élt táboritáknak ez a fogyasztási kommunizmusa igen távol van a tudományos kommunizmustól, amely a társadalmi fejlődés törvényeinek mélyenjáró ismeretén alapul és a kommunista társadalom felépítésének elméleti alapja.

Sztálin elvtárs ezt mondja: „Az egyenlősdi forrása az individualista paraszti gondolkodásmód, a javak egyenlő elosztásának pszichológiája, a primitív paraszti >kommunizmus< pszichológiája… Így képzelték el a kommunizmust például a Cromwell idején vagy a francia forradalom idején fellépő primitív >kommunisták<. De a marxizmusnak és az orosz bolsevikoknak semmi közük sincs az efféle egyenlősdis >kommunistákhoz<.”

Sztálin nagyszerű szavai segítségünkre vannak a táboriták primitív fogyasztási kommunizmusa egész korlátoltságának megértésében.

A táboriták legfőbb gondja az egyenlősdi, a fogyasztási egyenlőség volt. Eszükbe sem jutott az a gondolat, hogy a munkaeszközöket, a termelőeszközöket társadalmi tulajdonná változtassák. Efféle gondolat abból az egyszerű okból nem merülhetett fel, mivel az akkori termelés széttagolt, középkori kistermelőkre épült. Maga a technika is középkori volt: orsó, rokka, szabótű, kezdetleges szövőszék, faeke, borona, paraszt-földműves kicsiny telke. A táboriták, mint minden középkori paraszt és kézműves termelő, külön-külön, egymagukban dolgoztak; és a kézműves továbbra is szűk műhelykamrájának, a paraszt pedig kicsiny telkének tulajdonosa maradt.

A táboriták nem építhették fel a kommunista társadalmat. Ezt a nagy feladatot csak korunkban valósítják meg a marxi–lenini tudomány teljes fegyverzetében országunk dolgozói, a kommunista párt és a nagy Sztálin vezetésével. A nagyüzemek, a modern technika óriási ereje a közösséget szolgálják. Erről nem is álmodhattak a XV. század emberei.

A táboriták nem teremtették meg a kommunista társadalmat, megőrizték a munkaeszközök magántulajdonát, de mégis nagy dolgot vittek véghez. A szabad telepeiken élő táborita közösség-tagok voltak az első dolgozók, akik nem ismerték az elnyomást, nem ismerték a hűbérurak hatalmát maguk fölött, a gyűlölt robotot, az utált szolgáltatást. A XV. században a táboriták földje volt Európa egyetlen zuga, ahol megdöntötték a feudalizmust. A szabadságot, a hűbérurakkal szembeni függetlenséget harcban kellett megóvni és megvédeni, sem erőt, sem pénzt nem kímélve. (…)