 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
Karl Kautsky: A szocializmus előfutárai
"Az ezeréves birodalom – ez az őskereszténység jövendő állama; e név után minden szertelen reménykedést, amelyet az új társadalom eljöveteléhez fűztek a keresztény szektákban, chiliasztikusnak neveztek. A Jelenések könyvéhez kapcsolódva számtalan keresztény tanítómester a kereszténység első évszázadában chiliasztikus reményeket nyilvánított és közben-közben, mint Irenaeus (a II. században) és még Lactantius (320 körül), nagyon behatóan és ragyogóan ecsetelték az eljövendő paradicsomot. Mennél inkább megszűnt a kereszténység csupán a szerencsétlenek és elnyomottak, a proletárok és rabszolgák, valamint barátaik vallása lenni és mennél inkább vált a hatalmasok és gazdagok vallásává, a hivatalos egyház szemében annál inkább kegyvesztett lett a chiliazmus, melynek mindig némi forradalmi mellékízt adott az, hogy a fennálló társadalmi rend eljövendő összeomlását jósolta. A chiliasztikus remények az őskeresztény szellemi élet legkiemelkedőbb ismertetőjelei közé tartoznak. De nem kevésbé fontos a gyakorlati kommunizmust célzó irányzata. (…) Amint láttuk, a tömegnyomor volt a császárság korának nagy társadalmi kérdése. Az állam minden kísérlete ennek ellensúlyozására hiábavalónak bizonyult. (…) A kereszténység számára a kezdeti időben a mértékadó osztály a nagyvárosi proletariátus volt, amely nagy részben elszokott a munkától. Ha törekedtek is a tulajdon másfajtájú elosztására, akkor sem a termelési eszközökre gondoltak, hanem az élvezeti cikkekre. (…) Kommunista eszmék keletkeztek, majd végrehajtásukra rövidesen létrejöttek a kommunista közösségek. Az elsők a gazdaságilag legelőrehaladottabb Keleten keletkeztek, különösen a zsidók között, akiknél már a keresztények előtt apokaliptikus várakozások alakultak ki, és akiknél már i. e. 100-ban találunk kommunista szövetséget: az esszeusokat. (…) Kezdetben a keresztények is többnyire a teljes kommunizmus bevezetésére törekedtek. (…) A kommunizmusnak ez a fajtája gyakorlatilag oda lyukad ki, hogy minden termelési eszközt átváltoztatnak élvezeti cikké és azt a szegények között elosztják. Ennek általános keresztülvitele azonban a termelés végét jelentette volna." Kommunista szekták a középkorban "A proletariátusnak és a vele rokonszenvezőknek sem a római jog, sem a klasszikus irodalom nem lehetett ínyére. Ők a római társadalom egy másik termékében, az evangéliumban találták meg, amit kerestek. Az őskereszténység kommunizmusa teljesen megfelelt szükségleteiknek. Még nem voltak meg a magasabb rendű kommunista termelés alapjai, a kommunizmus egyelőre nem lehetett más, mint az egyenlőség-kommunizmus egy fajtája, osztozkodás, a gazdagok fölöslegeinek kiosztása a szegények számára, akik a szükségeset is nélkülözték. (…) A kommunista törekvések alapja tehát keresztényi, vallásos maradt; ennek ellenére elkerülhetetlenül összeütközésbe kerültek az uralkodó egyházzal, a gazdagok leggazdagabbjával, amely már régóta ördögi tévtannak minősítette az általános kommunizmus követelését, és igyekezett elferdíteni és elködösíteni az őskeresztény írások kommunista tartalmát. De ha a társadalom kommunista megszervezésére irányuló törekvés szükségképpen eretnekséghez, a pápai egyházzal való összeütközéshez vezetett, az eretnekség, vagyis az egyház elleni küzdelem viszont elősegítette a kommunista eszmék éledését. (…)” A táboriták "Az egyház és a birodalom hadüzenete Csehországnak – Husz János elégetése – az egyházi javak elkobzásán és fosztogatásán keresztül a tulajdon és a társadalom hagyományos rendjének megdöntéséhez vezetett. Elérkezett az idő a kommunista szekták számára. (…) Prágában természetesen a kommunisták túl gyengék, vagy ellenfeleik túl erősek voltak ahhoz, hogy az előbbiek szabadon kifejlődhettek volna. Másként volt azonban a kisebb városokban. Most jött el Krisztus ezeréves birodalma, hirdették a kommunista prédikátorok: Prágát, Szodomához hasonlóan, égi lángok fogják elpusztítani (…). Különböző városokban kommunista gyülekezeteket alakítottak. Falusi kommunista alapításokról nem találunk közléseket. Minden arra mutat, hogy csak a városokban került sor a kommunista eszmék megvalósítására. Ezen városok közül főleg Píseket, Vodnanyt és Tábort említik. Utóbbi városban a kommunisták kizárólagos uralomra jutottak. (…) Tábor kommunizmusa kizárólag a szegények szükségletein és nem a termelési mód kívánalmain alapult. A mai szociáldemokrácia azért biztos győzelmében, mert a termelés szükségletei és a proletariátus szükségletei egy irányban haladnak; ezért ma a proletariátus a történelmi fejlődés hordozója. Másként volt a XV. században. A szegények szükségletei a kommunizmusra való törekvést idézték elő, a termelés szükségletei viszont megkövetelték a külön tulajdont. A kommunizmus tehát nem válhatott akkor a társadalom általános formájává, a szegényeknél pedig a kommunizmus szükséglete megszűnt, mihelyt elérték a kommunizmust, vagyis mihelyt megszűntek szegények lenni. A kommunizmus iránti szükséglettel együtt azonban előbb vagy utóbb magának a kommunizmusnak is meg kellett ismét szűnnie, különösen ha lemondtak az egyetlen eszközről, amely a kommunizmusnak ezt a fajtáját, legalább kis társadalmak számára, huzamosabb időre lehetővé tette: az egyescsalád, az egyesházasság megszüntetéséről. Ezt tették a taboriták – amint láttuk; az adamitákat úgyszólván kiirtották, és ezzel ismét megnyitották közösségükben az utat a magántulajdon számára. A magántulajdon sajátos gondolkodásmódot termel ki, kapzsiságot és irigységet és annál inkább elnyomta a kommunizmust és a testvériséget, mennél gyorsabban növekedett a taboriták között a jólét, sőt gazdagság – mint a mérhetetlen sok zsákmány gyümölcse. Az egyenlő létfeltételek megszűnésével Táborban szegények és gazdagok csoportja kezdett kialakulni (…).” |
|
|