Konkrétum
A könyv olvasva jó, akár, állítólag, a pénz; mindkettő érték, tudni kell becsülni. A könyv a tudás tárháza, amiképpen a tanár (lehet bár rasszista, szadista, tudatlan vagy műveletlen) a nemzet napszámosa.
Az OSA Archivum hatalmas könyvtárat örökölt a Szabad Európa Rádiótól: egy teljes kémregény gyűjteményt, hidegháborús propaganda kollekciót, M.E. Omeljanovszkij művét, "Lenin és a XX. század fizikája" címmel, Enver Hodzsa válogatott és összes művét tizenkét nyelven, "Anti-Communist Quotes from the Bible", "Vierzig Jahre weisruthenische Kultur unter den Sowjets", "Huszonöt esztendő acélszürkében 1957-1982, Képek a munkásőrség életéből" ( a címlapon Kis Nagy András Kossuth-díjas alkotása), "Der Neger im amerikanischen Leben", és még közel kilencvenezer hasonlóan tanulságos című és épületes tartalmú művet. A könyvtár legértékesebb részének, a kémregény gyűjteménynek lába kelt, több tízezer könyv bekerült a Közép-európai Egyetem könyvtárába, közel ötvenezer kötetről elfeledkeztünk, melyek, mint "A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Története, Rövid tanfolyam"[1] minden kiadása és utánnyomása (közte a hetedik kiadás, 660 001-710 000 példányig, Szikra, Budapest 1953, amely "az 1950-ben megjelent ötödik és az 1951-ben megjelent hatodik kiadás változatlan lenyomata") évekig hibernált állapotban nyugodott az OSA egyik külső raktárában. 2007 nyarán az archívum dolgozói kiterítették a megmaradt ötvenezer kötetet az Archívum kiállítóterében. A Közép-európai Egyetem és az Archívum könyvtára kiválogatott közel húszezer érdekesnek ítélt könyvet, majd az OSA kinyitotta az Archívum kapuit a nagyközönség előtt, hogy elvigyék mindazt, ami színe, vagy formája alapján érdeklődésre tarthatott számot. A válogatás nyomán hozzávetőleg tizenkétezer, a negyvenes, ötvenes, hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években keleten vagy nyugaton kiadott, többnyire propaganda könyv maradt hátra. A kötetek a Szabad Európa és a Szabadság Rádió kölcsönkönyvtárából kerültek az Archívum pincéjébe. A kötetekben maradt kölcsönzőjegyek tanúsága szerint, többségüket soha senki sem kölcsönözte ki: a kölcsönzőjegyeken egyetlen név sem szerepel.
A maradékot hasznosítandó oda döntöttünk, hogy a 18 köbméternyi könyvet reciklikáljuk, egy műalkotás alapanyagaként felajánljuk a Képzőművészeti Egyetemen Jovánovics György doktori iskolájának szobrász diákjai számára. Hübner János és Kerezsi Nemere 12,000 könyvet kötnek betonba az Ünnepi Könyvhét tiszteletére a Centrális Galériában. A látogatóban felmerülhet a kérdés, hogy az újrahasznosításnak miért nem egy megszokottabb, kevésbé ellentmondásos formáját, a szelektív hulladékgyűjtést választottuk? Mi a reciklikálásnak ellentmondásos és kevésbé megszokott formáját kerestük. 2007-ben Magyarországon 4,500 "szelektív gyüjtősziget" működött, ahonnan 20 ezer tonna papírt gyűjtöttek be az elmúlt évben. Tudható azonban, hogy gyakran a szemétszállító járművek egybeöntik a tárolókban szelektíven gyűjtött hulladékot[2], vagy a szeméttelepen keveredik össze a különnemű anyag, ezért úgy döntöttünk, hogy az Ünnepi Könyvhétre tervezett kiállítással lehetőséget teremtünk a könyvvel kapcsolatos reflektálatlan viszonyunk újragondolására.
A könyv (a papír, a dokumentum) veszélyeztetett jószág, amelynek megőrzése elválaszthatatlan a pusztulás állandóan fenyegető lehetőségétől. Már Jeremiás (36:1-26) tudósít könyvégetésről, azóta folyamatosan vállnak könyvek, könyvtárak a tűz, a víz, a pusztító elemek és elmék martalékává. A könyvtár (és az archívum) a források megóvására szerveződött, összegyűjtve minden fontos, éghető, tűzveszélyes és romlandó dokumentumot, hogy a megmentés igyekezetében a pusztulás és pusztítás könnyű martalékává tegye. A könyvek jól, a könyvtárak könnyen égnek: 1258-ban, a mongol invázió során égett le a bagdadi Bölcsesség Könyvtára (a Tigris vize, állítólag hosszú hónapokig feketéllett a könyvekből kimosott tintától), hogy azután 2003-ban, az amerikai invázió pusztítsa el a bagdadi Nemzeti Könyvárat (az egyik legrégebbi megmaradt Koránnal együtt); 1562-ben Yucatán püspöke vetette tűzre a mayák szent könyveit; a 18. század elején a Covent Garden egyik könyvtára égett le, megsemmisítve Shakespeare Cardeniojának egyetlen fennmaradt példányát; Robespierre 1793-ban semmisíttette meg a kolostori könyvtárakat; a vakok számára nyomatott korai braille könyveket 1842 égette el Armand Dufou, párizsi vakok intézetének igazgatója; 1933 május 10-én a berlini Opernplatzon az Institut für Sexualwissenschaft és a Humbolt Egyetem könyveit dobták tűzre a nácik; a II. világháború során, Nápolyból Szicíliába menekítették a híres orientalista könyvtárat, és bár a nápolyi könyvtár megmenekült, egy szövetséges bomba telibe találta a keleti könyvtár teljes elrejtett gyűjteményét, és hasonló sorsa jutott a szarajevói Orientalista Intézet híres könyvtára 1992-ben, a boszniai háború során (Riedlmayer András, a Harvard magyar származású keleti könyvtárosa a valaha publikált idézetekből és hivatkozásokból azóta is igyekszik rekonstruálni a megsemmisült és máshol fellelhetetlen könyveket). No meg az Alexandriai Könyvtár, minden könyv és tudás összegyűjtéséről és könyvek katasztrófájáról vizionáló fantázia ősforrása.
Hiteles forrásból alig van ismeretünk a könyvtárak legismertebbjéről, az Alexandriai Könyvtárról, sem a katasztrófáról, amelyben állítólag odaveszett.[3] A könyvtár rövid történeteként felfogható egyetlen kései dokumentum, egy Arisztophanész tragédiáihoz írt, 12. századi bevezető kommentárjában, egy bizánci polihisztor, bizonyos Tzetzes Prooemiumában található, aki szerint a könyvtár az időszámítás előtti harmadik században 400,000 "kevert" és 90,000, úgy nevezett "keveretlen" tekercsből állt (a "kevertek" nemcsak egy művet, avagy nem csupán egyetlen szerző műveit tartalmazták). Az ókori görög szerzők munkáit tartalmazó adatbázis, a Thesaurus Linguae Graecae,[4] alapján számítva, a második századig élt összes klasszikus görög szerző fennmaradt szövege 3,773,000 szót számlál, ez tekercsenként 15,000 szóval számolva, 251 tekercset tenne ki, tízezer szóval számolva, 377 tekercset. (Hozzáértők szerint, az ókori görög szövegek, mintegy 4 százaléka maradhatott fenn, így az elveszett művekkel, a klasszikus görög irodalom körülbelül 10,000-15,000 tekercsre lenne tehető).[5] A British Library könyvtára 1830-ban 200,000 könyvet őrzött, a Columbia Egyetem könyvgyűjteménye alig 100,000 kötet volt a huszadi század fordulóján, a lebombázott Reichstag könyvtára állt 400,000 kötetből 1944-ben. Ám az Alexandriai könyvtárhoz kötődő fantázia minden tudás tárházának tudja a könyvtárat, ezért szükséges az inflálódott számadat a könyvtár állományáról.
Az Alexandriai Könyvtár azonban nem csupán gyűjteményéről, de a végzetéről, elsősorban az emberi tudást ért katasztrófájáról híres. Sokan, köztük Gibbon, úgy hiszik, Caesar időszámítás előtt 48-ban vívott alexandriai háborújában veszett oda a könyvtár. Cicero-tól tudható, hogy amikor Caesar, Cleopatra oldalán beavatkozott az egyiptomi monarchikus viszályba, a túlerő láttán felgyújtotta a kikötőben horgonyzó hajókat, és a tűz tovaterjedt a kikötőben is.[6] Seneca és Plutarchos úgy tudja, hogy a tűz elérte a könyvtárat, ám Caesar hadjáratáról tudósító szemtanuk hallgatnak a katasztrófáról. Mások későbbi gyújtogatókat fogtak gyanúba, Caracallát, Aurelianust, Diocletianust, akik szintén nem kímélték Alexandriát.
Nem tudjuk, ki gyújtotta föl a könyvtárat, azt sem tudjuk, felgyújtották-e, leégett-e egyáltalán? Az Alexandriai Könyvtárhoz kapcsolódó fantáziáknak azonban szükségük van a katasztrófa képzetére, hiszen mi sem bizonyítja jobban a tradíció megőrzésének fontosságát, mint a klasszikus tudás elvesztésének drámai lehetősége. A könyvek tűz nélkül is bizonnyal elpusztultak volna, hiszen bármennyire időtálló anyag megfelelő körülmények között a papirusz, a nedves, mediterrán tengerparti Alexandriából egyetlen papirusztekercs sem maradt fenn. A papirusz csak különleges klimatikus körülmények között marad meg két-háromszáz évnél tovább, és az időjárás viszontagságai mellett az egerek és a bogarak is bevégezhetik azt, ami Caesarnak nem sikerült. A közönséges szürke egér persze rosszabbul hangzik, mint Aurelianus, aki 273-ban, Alexandria visszafoglalásakor akár fel is gyújthatta a könyvtárat.
Az antik művek csak akkor maradhattak meg, ha rendszeresen másolták azokat. Galen anekdotája szerint, III. Ptolemaiosz elkobozta a kikötő hajókon talált műveket, lemásoltatta, az eredetiket megtartotta a könyvtár számára, a másolatokat pedig visszaadta a tekercs tulajdonosának. Úgy tudni, a Septuaginta-t az alexandriai Museion, a Múzeum, a Könyvtár társintézményének tudósai másolták és fordították görögre. Az Alexandriai Könyvtár ebben a tekintetben nem különbözik a mai könyvtáraktól és archívumoktól: a gyűjteményeknek csak akkor van esélyük a túlélésre, ha a dokumentumokat "migrálják": papírról mikrofilmre, mikrofilmről, digitális jelekre, celluloidról videokazettára, cdr-re, dvd-re, a számítógép memóriájába, szerverek között mozgatva, stb. A könyvtárnak (az archívumnak) állandóan résen kell lennie, hogy a másolás segítségével kifogjon az időn, az állandóan fenyegető katasztrófán.
A másolás, bár növeli a szöveg túlélésének esélyét, önmagában is katasztrófához vezet: a másolás során, szinte elkerülhetetlenül romlik a szöveg. A Museion írnokai, a középkori kolostorok tudós szerzetesei, a skriblerek, Guttenberg nyomdászai akaratlanul is elvétették a betűt, a szavakat, a sorokat, kihagytak, betoldottak, találgattak vagy szántszándékkal hamisítottak. Az optikai karakter felismerő programok is tökéletlenek; az OSA Archivum, eddig munkanélküli kambodzsaiak segítségére támaszkodva igyekszik a romlott szövegeket javítani, ám az angolt nem anyanyelvi szinten bíró lelkiismeretes kambodzsaiak munkája nyomán előálló szöveges iratok igen távol kerülnek az eredeti dokumentumok nyelvétől.
Alexandriában nem csak a Könyvtár, de az ahhoz kapcsolódó Múzeum is működött, amelyet talán Arisztotelész Líceumának vagy Platón Akadémiájának mintájára állított fel I. vagy II. Ptolemaiosz. A Múzeumban működtek az első filológusok, "a szavak szerelmesei", egyszerre költők és kritikusok, akik a szövegek összehasonlító tanulmányozásával töltötték az időt. A filológus a könyv(tár) katasztrófájának szülöttje: a könyvtáros, a bibliófil, hogy az utókor számára megmentse, összegyűjti a könyvet; hogy a pusztulástól megóvja, másol(tat)ja; hogy a másolás során óhatatlanul keletkező romlástól megmentse, a filológus kétségbeesetten igyekszik helyreállítani a romlottból a feltételezett eredetit. Az úgy nevezett kritikai kiadások ennek a katasztrofizmusnak heroikus emlékművei.[7] A folyamatosan romló szövegek (mély)rétegei, a szövegvariációk, az egymásra torlódó és egymás helyére nyomakodó változatok ugyanakkor az irodalomtörténet, a történeti nyelvészet, a történettudomány aranybányái.
Brewster Kahle Internet Archívuma San Franciscóban, a Presidio egykori katonai erődítményében működik. Az Internet Archívum, amellett, hogy a teljes Internetet archiválja, gyűjti és digitalizálja a valaha felvett össze zeneszámot, minden idők minden filmjét, televíziós programját, minden elérhető fényképet, számítógép programot, és a "Szabad Tartalom Szövetség" (Open Content Alliance) alapítójaként digitalizál minden valaha kiadott könyvet is. Az Internet Archívum célja minden emberi tudás megőrzése. A Presidio a Szent András árokra, a világ legföldrengésveszélyesebb töréspontjára épült. Elkerülendő a fenyegető katasztrófát, hogy megóvja a gyűjteményt a biztos pusztulástól, Brewster Kahle elhatározta, hogy megkettőzi archívumát. Megállapodást kötött a 2003-ban újra megnyitott Bibliotheca Alexandrinával, amely az egykori könyvtár helyének közelében épült újjá, hogy ott állítsa föl minden tudás tárházának tükörképét.
Rév István
[1] - "A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának története. Rövid tanfolyam oroszul először 1938 novemberében jelent meg. Szövegét a SZK(b)P Központi Bizottsága jóváhagyta. Magyar fordítását először Moszkvában 1939-ben adták ki."
[2] - http://www.fordfocus.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&p=111827 (letöltve: 2008 május 15-én)
[3] - Az ismeretek hézagosságáról, a források megbízhatatlanságáról lásd: Roger S. Bagnall: Alexandria: Library of Dreams. In: Proceedings of the American Philosophical Society, 146. évf. 4. szám, 2002 december 348- 362 old.
[5] - Lásd: H. Strasburger: Studien zur Alten Geschichte 3. New York, 1990. 180-181.old.
[6] - Edward Gibbon: The History of the Decline and Fall of the Roman Empire. London, Allen Lane, 1994, 9. kötet, 51. fejezet.
[7] - A kérdésről lásd: Daniel Heller-Roazen: Tradition’s Destruction: On the Library of Alexandria. In: October, 100. szám, 2002 tavasz, 133-153.old.
