Ráadás  »  Kossuth Rádió, 1989. január 30.

A Gazdasági Kamara elnökségi ülésén belpolitikai kérdésekről is beszélt Németh Miklós miniszterelnök. A hangképes tudósítást Tóth Pál készítette.

A Kamara benyújtotta a számlát a kormánynak azon a ma délutáni elnökségi ülésen, amelyen megtárgyalták a Kamara 1989-es feladatait. Gábor András elnök szerint a kormány nem tartotta be azt az ígéretét 1988-ban, hogy nem tesz inflációgerjesztő intézkedéseket. A forint leértékelésével, a rubel szigorításával rontotta a vállalatok esélyeit. A többszintű bankrendszerben megingott a bizalom, mert a központi bankoktól hatalmas terheket vettek át. Az adórendszer nem ösztönzi a teljesítményeket, lanyhult a beruházási kedv és persze még sorolhatnám. Az elnökségi ülésen ott ült Németh Miklós miniszterelnök is, aki ugyancsak szót kért és nem csupán ezekre a kérdésekre válaszolt. A 15 éve húzódó, pangást kiváltó alkalmazkodási válságban mindnyájan ugyanarra a kérdésre keressük a választ: hogyan, milyen eszközök segítségével tudunk kimozdulni a jelenlegi holtpontról? Ma már elégtelen csak a stabilizációs programot folytatni, a stabilizációs feladatok szem előtt tartása mellett új politikai stratégia kell, amelynek gazdaságpolitikai lényege, hogy a statikus egyensúly megteremtésén túllépve, mielőbb létre kell hozni a kitörés, az élénkülés reális feltételeit. Ezeknek az infláció gyökereit támadó gazdaságpolitikát, a világgazdasági nyitást, az exportorientációt kell szolgálniok. Majd a kormány elnöke így folytatta:

Németh Miklós: Nem a lakosság egyoldalú terheléséről van tehát szó, hanem olyan átfogó kiadás- és támogatáscsökkentésről, amelynek a fogyasztói árak emelése - bár fájdalmas, szociális nehézségekkel járó, de - elkerülhetetlen része. A jelenlegi szociális problémákat azonban csak látszólag okozzák a mostani áremelkedések. A valódi ok az elmúlt két évtized gazdaság- és életszínvonal-politikájában rejlik. Az áremelés az örökölt helyzet kényszerű következménye, ugyanakkor többszörösen kötelezi a kormányt a piacgazdaság gyors ütemű kiépítésére, a vállalkozások - benne a magán- és kisvállalkozói szféra - élénkítésére. Kötelezi az adórendszer átdolgozására azért, hogy ez a mainál alkalmasabb legyen a teljesítmény ösztönzésére és a szociális különbségekhez is plasztikusabban alkalmazkodjon. Kötelezi egy olyan antiinflációs gazdaságpolitika kialakítására, amely belátható időtávon mérsékli az inflációt. És végül kötelezi a vállalati gazdálkodás stabil, kiszámítható feltételeinek kialakítására is.

A kormány bízik abban, hogy a közvélemény megérti, a túlburjánzott támogatási rendszer leépítéséhez hozzá kellett kezdeni, mert enélkül a gazdaság továbbra is tévúton járna, veszteségesen termelne. A helyzet gazdaságpolitikai feladványa röviden a következő. Az előttünk álló 2-3 évben, de legkésőbb 1992-ig, amikoris adósságvisszafizetési kötelezettségeink jelentősen megemelkednek, a gazdaság jövedelemtermelő képességét a mainál magasabb szintre kell emelni. Minden ezt befolyásoló tényezőnek, a tulajdoni rendszer reformjának, a versenyszabályozásnak, az importversenynek, a piacgazdálkodás kiépítésének ilyen irányba kell hatnia.

Ki kell építeni egy ténylegesen működő gazdasági demokráciát, amely esélyegyenlőséget biztosít a résztvevőknek. Meg kell újítani az oktatáspolitikát, végül az innovatív modellre történő átmenet - ezek mellett - a szociálpolitikai fordulat függvénye is.

Németh Miklós: Az átmenet harmadik döntő eleme a szociálpolitikai fordulat megvalósítása, amelynek egyik oldala, hogy a termelési folyamatokban kemény teljesítményvilágot kell teremtenünk. Ez nem embertelen, nem antihumánus viszonyokat jelent, hanem a dolgozók belső motivációjának erősítését. Ehhez - a tulajdoni reform bázisán - olyan bérpolitikai gyakorlat szükséges, amely a meglévő munkajövedelmi alapokat - célorientáltan és differenciáltan - a teljesítménykülönbségek figyelembevételével használja fel. Nem ma ismertük fel, hogy a tulajdonnak nincs valódi gazdája társadalmunkban.

Az eddigi kudarcoknak számos oka van, de az alapvető minden bizonnyal az, hogy a kérdés megközelítésében a praktikum és a racionalitás szempontjai háttérbe szorultak az ideológiával szemben. A tényleges megoldásra tehát csak az kínál esélyt, ha ezen sürgősen és rövid idő alatt változtatni tudunk. A kormányban erre erős a szándék, elindult ezen az úton és végig akarja járni. Joggal kérdezhetnék, ez miért szociális kérdés? Azért, mert a szociálpolitikai anyagi alapjait csak így teremthetjük meg, csak ezen az úton lesznek növelhetők a szociálpolitikai célra elosztható alapok. E fordulat másik oldala - mondjuk ki végre magyarul - a szegénységet enyhítő program, a leszakadó, a hátramaradó, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutók segítése. Ehhez a helyi szociálpolitikai rendszerek szerepét kell növelni, mert csak ezek alkalmasak - megfelelő társadalmi ellenőrzés mellett - az egyéni rászorultság mértékének megállapítására. A jelenlegi rendszer diszfunkcionálisan működik, nem a rászorultaknak kedvez, és sokszor olyasmit támogat, amit a rászorultak igénybe sem vesznek.

Társadalmunkat, a közhangulatot ma hatalmas ellentmondások feszítik és indulatok fűtik. Az ellentmondások gyökerei mélyre nyúlnak és régóta léteznek. Az indulatok, az elégedetlenség és türelmetlenség viszont újabb keletű. Nem csoda, hisz amiben az elmúlt másfél évtizedben a legnagyobb sikert érte el a vezetés, az a problémák elfedése, a konfliktusok szőnyeg alá söprése volt. Ezért hatalmas árat kell fizetnünk ma és a jövőben is és nincs más, aki ezt megfizesse, mint mi, a társadalom és együtt az egész nép. De annak nem mindegyik tagja képes egyformán részt vállalni ebből. Okosan és felelősen kell tehát a terheket megosztani és ahol kell, enyhíteni. És ehhez nem elég a kormány felismerése, jószándéka és elkötelezettsége - persze sajnos a pénze sem. A társadalmi szolidaritás erősítésére és aktivizálására van tehát szükség. A mai helyzet, amiben vagyunk, modell- és nem rendszerválság. Ha a modellváltás nem sikerülne, akkor kerülne a rendszer válságba.

A választott utunkon haladva mind a siettetés, mind pedig a fékezés veszélyes. Németh Miklós azt mondta, hogy a közvéleményben zavart okozó, a holtpontról történő elmozdulást gátló ballasztoktól végérvényesen meg kell szabadulnunk.

Németh Miklós: Nem másról, mint szocialista múltunk értékeléséről van szó. Az MSZMP KB által életre hívott munkabizottság egyik albizottsága - mely abból a célból végzi az elmúlt 40 év értékelését, hogy munkája eredményét a Központi Bizottság majd megvitassa - egy közbenső tanulmányban úgy fogalmazott, hogy 1956 októberében népfelkelés volt. Ha valamit a múltból meg kell tanulnunk, akkor az az, hogy nagy hiba, és még nagyobbakhoz vezet, ha a történelem mindig rendkívül összetett jelenségeit, vagy folyamatait egyszavas ítélettel minősítjük. A történelmi események ugyanis soha nem egyneműek, ezért 1956 októberét igazán csak a legellentétesebb fogalmak együttesen képesek kifejezni. Az értékelésben a népfelkelésnek épp úgy helye lehet, mint a nemzeti tragédiát okozó szocializmusellenes terrorlázadásnak, az ellenforradalomnak, mert egész más volt az eleje, mint lett a vége. Nem vitatható, hogy a párttagok és a párton kívüliek létérdeke a szocialista múlt értékelése, a főbb tendenciák bemutatása, a hibák, tévedések okainak feltárása, a személyes felelősség megállapítása. Ehhez közös erőfeszítés kell, de úgy, hogy ne új sebek ejtésével próbáljuk gyógyítani a régi sebeket. Vigyáznunk kell, nehogy a hibák feltárásából, a rehabilitációkból a társadalmat megosztó politikai kampányokat csináljanak.

A reformok esélyét a közeljövőben semmi nem veszélyezteti jobban, mintha a kormány, az MSZMP és az egyes alternatív mozgalmak a nemzeti érzelmek felszításában és a címkék osztogatásában versenyeznek. Ezt el kell kerülni.

Németh Miklós: A politikai életben máris olyan folyamatok törnek elő, melyek komoly aggodalomra adnak okot és nem arról van szó, hogy az MSZMP őrzi-e vezető szerepét, vagy sem - bár ez is lényeges kérdés. Arról van szó, hogy a politikai destabilizálódás bekövetkezése esetén gazdasági összeomlást és nemzeti katasztrófát idézne elő. A nemzetközi pénzvilág ugyanis érzékeny a politikai destabilizálódás minden jelenségére és rezdülésére. Ez a tétje annak, hogy normális, rendezett mederben maradnak-e az események vagy sem. Ezt a tétet kell mérlegelnie mindenkinek, aki a politikai küzdőtérre lép és hitvallása mellett sorompóba áll. Bármilyen színekben küzdjön, bensejében mindenkinek a nemzet színeit kell hordoznia. Ebben a helyzetben, a kormány nevében arra kérek minden magyar embert, párttagot és párton kívüli fiatalt és öreget, vallásost és ateistát, hogy a nemzet sorsáért érzett felelősségtől vezetve, minden erejével akadályozza meg, hogy környezetében a szélsőséges indulatok elszabaduljanak, a felelőtlen acsarkodás és a pártütő torzsalkodás uralkodjon el. Mindenkinek meg kell érteni, most a cél egy új starthelyzet elfoglalása, aminek záloga a nemzeti összefogás.