Ráadás  »  168 óra - a mikrofonnál a műsor szerkesztője, Nej György - II.

Kossuth Rádió, 1989. január 28.

- Itt a 168 óra, a Rádió politikai magazinja. Nem lehet szó leszámolásról - mondta az imént Pozsgay Imre -, ezzel a megállapítással mindenkinek egyet kell érteni. Csakhogy olyan időket élünk, hogy elejtett mondatok, szófoszlányok, rég elfelejtettnek hitt nevek és események kavarnak vihart, szabadítanak fel máig lappangó gyűlölségeket, azt bizonyítva, hogy a fel nem tárt valóság, a kezeletlen seb, szövődményekkel is képes megterhelni az amúgyis elgyötört szervezetet. A 168 óra részt vállal a közelmúlt tisztázásának feladatából, ezért is döntöttünk úgy, hogy megszólaltajuk Barcs Sándor, országos listán megválasztott képviselőt. A riporter Trebitsch Péter.

Czoma László képviselőtársa két nyilatkozatából szeretnék idézni, az egyik így szól: „Addig nem is lesz és nincs is igazi demokratizmus és igazi parlamenti demokrácia, amíg hóhér és áldozat ugyanabban a padsorban ül és ugyanaz a kötelező állami tisztelet jár mind a kettőnek". A másik pedig, hogy „az ötvenes évek gaztetteit nézi el az, aki az országgyűlési választásokon központi listán indította képviselőként a politikai gyilkosságnak számító Rajk-per részesét". Lehet, hogy nem önnel kellene kezdenem ezt a riportot, de végülis ön is aláírta azt az ítéletet, melyben az szerepel, hogy Rajk Lászlót, dr. Szőnyi Tibort, Szalai Andrást halálra ítélik, és az egyik beosztottját, Jusztusz Pált, életfogytiglani fegyházzal sújtották.

Barcs: Én nem tudom, hogy rám is vonatkozott-e Czoma képviselőtársamnak ez a kijelentése. Merem remélni, hogy ő eléggé informált ahhoz, hogy rám ezt ne vonatkoztassa. Az igaz, hogy én ülnök voltam a Rajk-perben, de a Rajk-perben tkp. csak két típusú ember tartózkodott a Magdolna utcai teremben, foglárok és foglyok. Én nem a foglárok közé tartoztam.

Ön is fogolynak tartja magát?

Barcs: Hát minek tarthatnám magam, hogyha az Andrássy út 60-ban szegezik a mellemnek a kérést, hogy el kell vállalnom?

Végülis modhatott volna nemet.

Barcs: De milyen alternatívával? Azzal az alternatívával, hogy nem jöhetek ki többé, vagy nem tudom, mikor, az Andrássy út 60-ból - ezt én pontosan láttam.

Tudta ön akkor, hogy mit vállal?

Barcs: Fogalmam sem volt róla, hogy mit vállalok. Szeretném azt nagyon aláhúzni, hogy én akkor a kisgazdapárt tagja voltam, tehát én a Rajk-pert nem ugyanabból az aspektusból láttam és néztem, mint mondjuk a kommunista párt tagjai akkor és ahogy később nézték. Mert a kisgazdapártban Rajk egy félelmetes személy volt. Előtte tette Nagy Ferenc miniszterelnök azt a kijelentést, hogy amikor pártközi értekezletre mennek, és belép a terembe, akkor az első mindig az, hogy nézi a kommunista párt összetételét, hogy vajon Rajk köztük van-e. Mert Rajk a szélsőbaloldalt képviselte megszállottan, fanatikusan és intranzigensen. Tudok hivatkozni két élő személyre - mindkettő jó barátom -, az egyik Pártay Tivadar, aki a mostani kisgazdapárt elnöke, a másik pedig Bognár József professzor, ő is kisgazdapárti volt. Velük is beszélgettem erről a témáról már, ők is tanúsítják, hogy Rajk messzemenően a szélsőbaloldalt képviselte, és a kisgazdapárt vezetői mindig sokkal szívesebben tárgyaltak Rákosival.

Ne felejtsük el, hogy az ún. Magyar Közösség összeesküvés a kisgazdapárt szétverése ellen (sic!) irányult, hiszen ebben nevezték ki Nagy Ferenc miniszterelnököt a Magyar Közösség összeesküvés vezetőjének. Rendelkezésemre áll Gordon Ferenc kisgazdapárti nagykövet jelentése, amelyet a kisgazdapártnak küldött erről az ügyről haza. Azt írja ebben, hogy szegény Nagy Ferenc azt sem tudta, hogy eszik-e vagy isszák ezt a Magyar Közösség társaságot - amely valóban létezett a felszabadulás előtt és a felszabadulás után is összejártak. Tehát azt ma már mindenki tudja - amit mi akkor is tudtunk -, hogy ez nem volt összeesküvés, ott embert akasztottak, ártatlanul.

Rajknak milyen szerepe volt ebben?

Barcs: Ő csinálta ezt a pert, ez volt Magyarországon az első koncepciós per. Ő személyesen csinálta. Ma is itt él köztünk Arany Bálint, akit több évre ítéltek el és több évet ült. Arany Bálintot pl. Rajk László hallgatta ki. Aztán itt van a kékcédulás választás, aztán itt van a Pócspetri-ügy, amelynek ugyan nem ő volt a befejezője, azt az ÁVO fejezte be, de ő készítette elő, és ott is egy ártatlan embert akasztottak fel. Tehát az egész Rajk-jelenségnek nálam egészen más aspektusa volt, mint másoknál. Most úgy nézik általában és úgy gondolják az emberek, hogy Rákosi egy szörnyeteg volt - ami egyébként megfelel a valóságnak - és Rajk volt a liberális, aki szemben állt vele, és aki valamiféle nemzeti kommunizmust akart volna megvalósítani - erről szó sincs. A tárgyaláson én egy betűt ki nem mondtam a számon, mert hiszen nem is volt szabad. Ott kellett ülnöm némán és figyelni a tárgyalást. Maga a tárgyalás a számomra már az első nap után tkp. egy nagy leleplezése volt egy olyan színdarabnak, amelyet dilettánsok írtak és dilettánsok rendeztek.

Akkor már tudta, hogy nem stimmel minden?

Barcs: Nem azt, hogy nem stimmel minden, hanem ahogy pl. Rajk vallott, ahogy ő beszélt, teljesen indifferensen, mint hogyha nem önmagáról lenne szó, mint hogyha egy harmadik személyről szólna, arról beszélne. Mert hiszen valaki, pláne, ha ilyen súlyos bűnök terhelik a lelkét, annak az arcán valamiféle emóciónak kell azért látszania, nem lehet teljesen imposszibilis. Egy vonása meg nem rándult, csak mondta, mondta a maga leckéjét. Én tudtam azt, hogy a hidegháború egyik rendkívül fontos állomása, amit a Magdolna utcában csinálnak. A másik pedig, hogy a Tito-ellenes kampánynak tkp. egy csúcspontja. Ott ültem, mint ülnök, és ott ültem, mint bíró - de hogyha jogot játszunk, játsszunk jogot. Legalább tíz, ha nem több tanút sorakoztattak fel, akik mind Rajk ellen vallottak. Rajk ezt mind beismerte, és még ő maga rátett néhány lapáttal. Amikor olvastam aztán, hogy Rajkot kivégezték, egyszerűen nem hittem el.

Miért, mire gondolt, hogy mi lesz a sorsa?

Barcs: Én biztos voltam benne, hogy kiviszik a Szovjetunióba, ott fog valahol élni, és aztán rehabilitálják majd jónéhány év múlva, és akkor megint hazajön. Meg voltam róla győződve. Azt mondja, hogy aláírtam a halálos ítéletét. Természetes, hogy aláírtam, mert az volt a feladatom, hogy aláírjam. Azért vittek oda, nem azért, hogy kérdéseket tegyek fel - nem is szabad volt kérdezni. De mások is aláírták, pl. Nagy Imre is aláírta, a Politikai Bizottság is.

Erről nem tudok.

Barcs: Nem tud róla? Járjon egy kicsit utána. A Politikai Bizottság előtt volt ez a téma, és a Politikai Bizottságban - többek között - Nagy Imre is aláírta.

És rajta kívül még kik?

Barcs: A Politikai Bizottság akkori tagjai.

Valamennyien?

Barcs: Valamennyien.

Amikor megtudta, hogy kivégezték Rajkot, nem volt lelkiismeretfurdalása?

Barcs: Nem hittem el. Én biztos voltam benne, hogy akkor vitték el Rajkot, Rajkékat valahova a Szovjetunióba.

Mikor győződött meg róla, hogy valóban nem élnek?

Barcs: Ezt nem tudom megmondani pontosan, de úgy '56-ban már, amikor ellenzéki körökben követelték azt, hogy becsületesen temessék el. Még akkor is nagyon nehezen hittem el, mindig az járt az agyamban, hogy ezt hiába követelik, ez az ember él, nem fogják megkapni a maradványait, mert él ez az ember. Sokáig élt bennem ez a tudat, úgyhogy valóban nagyon meg voltam lepve akkor, amikor mégis bekövetkezett a temetés.

Akkor ez nem okozott önnek konfliktust?

Barcs: Nem, az én személyem - hogy is modjam - annyira jelentéktelen volt, hogy igazán csak azért ültem ott, hogy ott legyek, és aztán a végén, hogy aláírjam az ítéletet.

Térjünk át mára. 1989-ben, amikor hallja, hogy a képviselőtársa így nyilatkozik, akkor milyen érzések kavarognak önben?

Barcs: Az, hogy ő nincs informálva, nem lehet informálva. Honnan legyen informálva, hol lehetett nekem módom arra és mikor, hogy azokat, amiket most mondok, elmondhassam? Most elmondtam, de még most sem vagyok biztos benne, hogy ezt a közönség hallhatja. Bárki, legyen akár egy országgyűlési képviselő, ha ő ezt valóban rám gondolta, én nem tudom ezért őt elítélni. Mert ő ezt hitte, én azonban ezt nem vettem magamra, mert nem vehettem magamra.

Ön 1947 óta folyamatosan tagja a parlamentnek. A parlament is részes volt abban, ami 1947 óta napjainkig történt. Ezt a ténykedését hogy ítéli meg?

Barcs: Ha formailag nézzük, akkor negatívan értékelem. Ha de facto nézzük, akkor van egy nagyon nagy mentségem, éspedig az, hogy minket teljesen kirekesztettek mindenféle információból. Nekünk halvány fogalmunk sem volt arról, hogy milyen nemzetközi szerződéseket kötünk, hogy hogy alakul az adósság, hogy a költségvetés hogy válik mind passzívabbá és passzívabbá. Ezekről csak a legutóbbi években szereztünk tudomást. A képviselőház egy sírkamra volt, egy kripta volt. Volt olyan év, amikor hatszor ültünk össze, 5-6 napot ültünk össze. Egyszerűen csak azért ültünk össze, hogy megszavazzunk valamilyen törvényt. Nekem nem volt akkor időm politizálni, de nem is kívánták tőlem, hogy politizáljak, csak az kívánták, hogy szavazzak. És én bizalmi szavazatokat adtam le. Helytelen volt, és ezt most utólag megállapítom, hogy nem ezt kellett volna csinálnom, de ezt csak ma tudom megállapítani. Abban az időben, abban a korban mindenki végezte a maga dolgát, és volt akinek az volt a dolga, hogy a gazdasági ügyeket intézze. Ehhez megvolt a team, azok csinálták. Én azt, mint nem gazdasági szakember, nem tudtam megállapítani, hogy jól csinálják vagy rosszul csinálják. Egyébként is a körülmények állandóan javultak, hiszen a hetvenes éveket aranykornak nevezte Bognár József valamikor, valahol és gulyáskommunizmusnak nevezték a nyugati sajtóban. Hát mitől kellett volna rájönnöm arra, hogy itt rosszul mennek a dolgok? Ennyiben persze rá kellett volna jönnöm, ennyiben persze felelősnek érzem magam és felelőssé is vagyok tehető. Na de azért rajtam kívül mindenki, aki betöltötte az 50. életévét Magyarországon és aki egy kicsit részt vett a politikai életben, az mindenképpen, nemcsak én...

Az 1990-es választásokon indulni fog-e, gondolkozott-e már ezen?

Barcs: Hát nézze, hogyha a párt jelöl engem, akkor indulni fogok. 26 éve vagyok az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának az elnöke, és nekem nemzetközi kapcsolataim vannak elsősorban az NSZK-ban, Angliában és az Egyesült Államokban, de Olaszországban és Franciaországban, a skandináv országokban, Hollandiában, Ausztriában is, erős kapcsolataim. Azt hiszem, hogy a nemzetközi életben sokat teszek az országban a kapcsolataim révén. Úgyhogy, ha a pártban úgy döntenek, hogy engem jelölnek, én szívesen vállalom a jelölést, és amíg az agyam bírja, addig szolgálom ezt az országot.