KERESÉS

  1989 január >
H K Sz Cs P Sz V
           
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Ráadás  »  Csongrád megyei telekbotrány Király Zoltán parlamenti felszólalása nyomán

SZER, 1989. január 18.

Kasza László: Király Zoltán hétfői képviselői beszámolója alkalmából Szegeden került nyilvánosságra egy újabb Csongrád megyei telekbotrány. A Fiatal Demokraták Szövetsége, a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetségének szegedi szervezete, és a Körgát Klub képviselője egy nyilatkozatot olvasott fel a részletekről. A szélesebb közvélemény ebből értesült az ügyről. Szegedi választók egy csoportja azonban már január 9-én levélben közölte a tényeket képviselőjével, Bödőné Rózsa Edittel, azzal a kéréssel, hogy a parlamentben vesse fel az ügyet. Ezt a képviselő meg is próbálta, de megakadályozták azzal a kifogással, hogy ilyen értelmű szándékát már decemberben be kellett volna jelentenie. Mivel ez a képviselőhöz intézett választói levél az első dokumentum az ügyben, először ezt olvassuk fel:

„Tisztelt Országgyűlési Képviselő!

Mi, alulírott választópolgárok azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk Önhöz, hogy egy általunk közérdeklődésre számot tartó kérdést az Országgyűlésben, interpelláció formájában szíveskedjék felvetni.

Az Országgyűlés decemberi ülésszakán Király Zoltán képviselő szóvá tette, hogy az MSZMP és a KISZ kezelésében lévő kihasználatlan oktatási intézményeket célszerű lenne a közoktatás céljára használni, az érintett ingatlanokat egyetemek, főiskolák kezelésébe adni. A közelmúltban szerzett információink szerint a Csongrád megyei KISZ Vezetőképző Intézetet - amely egy nagy értékű, állami tulajdonban lévő ingatlan - a KISZ Csongrád megyei bizottsága ingyenesen a KISZ Központi Bizottság tulajdonába adta, a használati jog azonban továbbra is a megyei KISZ bizottságot illeti. Ugyancsak ez történt a Csongrád megyei KISZ bizottság mártélyi üdülőjével is. Úgy véljük, hogy az állami tulajdon mindannyiunké, ezért igazságtalannak és tisztességtelennek érezzük, hogy ezek a több millió forint értékű ingatlanok egyetlen tollvonással egy szervezet tulajdonába kerüljenek. Információink szerint a KISZ kezelésében lévő ingatlanokat az ország más részén is igyekszik a KISZ Központi Bizottsága megszerezni, ezáltal kijátszani a társadalom szélesebb rétegeit ezekből a javakból.

Szükségesnek tartjuk az eddig végrehajtott intézkedéseket kivizsgálni és nyilvánosságra hozni, a szóban forgó ingatlanok hasznosítására pedig társadalmilag igazságos és jogszerű megoldást keresni. Mi nem kívánunk a kérdés jogi oldalával foglalkozni. Csupán ezen ügyletet társadalmi, etikai szempontból nem tartjuk elfogadhatónak. Nyilvánvaló, hogy a KISZ Központi Bizottsága, mint társadalmi szervezet, az ingyenesen tulajdonába került állami ingatlant egy esetleg más célú igénybevétel esetén már nem adná el ilyen nagyvonalúan, mint ez jelen esetben történt."

- Mint említettem, a szegedi választók egy csoportjának most felolvasott levelét nem engedték Bödőne Rózsa Editnek felolvasni az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán, mert - mint mondták - ezt az igényét decemberben kellett volna bejelentenie. Most hétfőn, január 16-án, Király Zoltán képviselői beszámolója alkalmából, a már említett független szervezetek szegedi csoportjainak megbízottjai nyilatkozatot olvastak fel, amely lényegében ugyenezt mondja el, de indoklása és főleg jogi megokolása részletesebb. A szöveg a következő:

„ Az új földtörvény, az 1987. évi első törvény lehetővé teszi, hogy az állami tulajdon kezelője a kezelésében lévő ingatlan tulajdonjogát meghatározott körben átruházza. Ennek alapján a KISZ Csongrád megyei Bizottsága kezelésében lévő és a magyar állam tulajdonát képező Csongrád megyei KISZ Vezetőképző Intézet tulajdonjogát - ellenérték megállapítása nélkül - 1988 végén átruházta a KISZ Központi Bizottsága javára. Az adásvételi szerződésben a KISZ Központi Bizottsága továbbra is használati jogot biztosított a Csongrád megyei KISZ Bizottságnak.

A szerződés eredetileg jogilag több vonatkozásban is fogyatékos volt. A tulajdonjog átruházása adásvétel jogcímén történt, melynek fogalmi eleme a visszaterhelés, azaz vételárat kell fizetni. Mivel adott esetben az átruházás ingyenes volt, a jogcím érvénytelensége miatt a tulajdonjogot nem jegyezhették be az ingatlannyilvántartásba. Megjegyzendő, hogy az ingyenes átruházás is lehet jogszerű, de ekkor jogcíme nem adásvétel, hanem ajándékozás. A szerződés másik hibája a használati jogról való rendelkezés. A használati jog alapítása ugyanis ebben az esetben nem jöhet szóba, mivel ez a jog csak a jogszabályban felsorolt szerveket illeti meg, és ezek között a KISZ nem szerepel. Az említett hiányosságok miatt a szerződés eredeti formájában nem volt alkalmas telekkönyvi bejegyzésre, ezért a szerződő felek kiegészítették akként, hogy az ingatlan vételára 100, azaz egyszáz forint. Így a tulajdonjog bejegyzése most már jogszerű a KISZ Központi Bizottság javára, a használati jog azonban - mint érvénytelen kikötés - nem jegyezhető be.

Ugyanez történt a Csongrád megyei KISZ bizottság kezelésében lévő mártélyi üdülővel is. Ezek az ügyletek etikailag súlyosan kifogásolhatók. A Csongrád megyei KISZ Vezetőképző Intézet egy közel 10 hektáros, Újszegeden elterülő ingatlan, mely magában foglal egy komplett oktatási központot szállóval egybeépítve, ehhez tartozó kiszolgáló egységeket, valamint négy, összesen 32 szobányi épületet, melyek döntően állami költségvetési támogatásból épültek. Az intézmény évek óta szállodaként üzemel, alkalmanként kongresszusokat is rendeznek itt. Igazságtalannak és tisztességtelennek érezzük, hogy ezek a több tízmillió forint értékű ingatlanok egyetlen tollvonással egy politikai szervezet tulajdonába kerüljenek. Információink szerint, a KISZ kezelésében lévő ingatlanokat az ország más részén is igyekszik a KISZ Központi Bizottság megszerezni és ezáltal kirekeszteni a társadalom szélesebb rétegeit ezekből a javakból. Ezügyben január 9-én, állampolgárok egy csoportja levelet juttatott el Bödőné Rózsa Edit országgyűlési képviselőnek, hogy érdemi lépéseket tegyen.

Tekintettel az ügy társadalmi, politikai súlyára, mielőbb szükségesnek tartjuk az eddig végrehajtott intézkedések kivizsgálását és nyilvánosságra hozatalát, a szóban forgó ingatlanok hasznosítására pedig társadalmilag igazságos és jogszerű megoldást kell keresni.

Szeged, 1989. január 16.

Aláírók: a Fidesz szegedi regionális szervezete; Körgát Klub Szeged; a Magyar Demokrata Fórum szegedi elnöksége; a Szabad Demokraták Szövetségének szegedi szervezete."

Comments ()
ADDRESS: 1051 BUDAPEST, ARANY J. U. 32. PHONE: (36 1) 327-3250 FAX: (36 1) 327-3260 EMAIL: INFO@OSAARCHIVUM.ORG ©1995-2024
Immediate Affinity