Ráadás  »  Berecz Jánost Kanyó László kérdezte pozsonyi látogatásáról

Kossuth Rádió 1989. január 16.

Kanyó László: Berecz János, a politikai bizottság tagja, a KB titkára három napig tárgyalt Pozsonyban a szlovák pártvezetőkkel. Ez önmagában csak egy protokollhír. Nekem azonban feltűnt, hogy a közleményben nem szerepel az ilyenkor szokásos megfogalmazás, mármint hogy a megbeszélést baráti légkör jellemezte. Ez arra enged következtetni, hogy vita volt a két fél között. Erről kérdeztem ma délután Berecz Jánost.

B. J.: Én régen nem értettem már egyet azzal, hogy a kommünikében ilyen formális, a vita, a megbeszélés légkörére utaló megjegyzések legyenek, mert nem ez a meghatározó és nem ez a fontos. A lényeg az, hogy miről beszélgettünk. A megbeszéléseket valóban a nyíltság, az őszinteség és a közvetlenség jellemezte, ugyanakkor nagyon egyértelmű véleménycsere is zajlott, amiben volt, amiben egyetértettünk és volt, amiben nem értettünk egyet.

K. L.: Miben nem értettek egyet?

B. J.: Nehéz így megfogalmazni, hogy miben nem értettünk egyet, mert természetesen az a tájékoztatás, amit Fojtik elvtárs adott a csehszlovákiai belső folyamatokról, vagy amit én a magyar belső folyamatokról - erre azt lehet mondani, hogy nem értettünk egyet. Ugyanakkor azt is lehet mondani, hogy tudomásul vettük, hogy a csehszlovákiai fejlődést ő másként értékeli, mint ahogy én látom, és a magyarországi fejlődést én másként ismertettem vagy értékeltem, mint ahogy esetleg ő szívesen látta vagy hallotta volna.

K. L.: Tulajdonképpen egy példa is van erre. Prágában volt egy tüntetés tegnap, ahol a rendőrség beavatkozott és nem engedte meg, hogy az emberek virágot helyezzenek el a Vencel téren, miközben Magyarországon törvényt fogadtak el az egyesülésről, a gyülekezésről. Ez lehet az egyik ilyen pont, ahol eltérnek a vélemények?

B. J.: Ez kifejezetten az egyik ilyen pont. Ugyanis a mi véleményünk szerint az emberi jogokat, az állampolgári jogokat gyakorolni megfelelő törvénykezéssel kell és szükséges rendezni, míg ők úgy gondolják, hogy bármiféle tüntetés, vagy nem jóváhagyott, nem előre megszervezett szervezkedés a rendszert zavarja és gyengíti. Úgyhogy ebben a kérdésben feltétlenül és egyértelműen különbözőek a vélemények.

K. L.: Kapott-e valamilyen figyelmeztetést a csehszlovák pártvezetéstől a magyar MSZMP, mert ugye emlékszünk arra, hogy '68-ban éppen a magyar vezetés volt az, amelyik óvott a '68-as prágai tavasz következményeitől?

B. J.: Hát akkor 1968-ról kell szólnom. Kádár János elvtárs annak idején, Dubĉekkel és másokkal a sokféle megbeszélésen nem a következményektől óvott, hanem arra bíztatta őket, hogy nyugodtan, lassan, ne kapkodva haladjanak. Tehát ilyen vonatkozásban az analógia nem áll. Mert mi is arra törekszünk, hogy a törvénykezés és a párttörvény, az alkotmány megfelelő ütemezésben és megfelelő időben történjen. Tehát hogy hozzászokhassunk és beleszólhassunk, és az alkotásában részt vegyünk, hogy megfelelő időarányban teljesüljön. Ami a tartalmat illeti, nem lehet összehasonlítani a '68-as időszakot és a mostanit. A csehszlovák elvtársak még most is reflex-szerűen félnek egy '68-as fejlődéstől, mi pedig benne vagyunk a közepében.

K. L.: Ön nem először tárgyalt csehszlovák pártvezetőkkel. Lát-e valamilyen szembetűnő változást, hiszen ott is voltak személyi változások?

B. J.: Másfél évvel ezelőtt folytatott beszélgetésünkhöz képest jobban tartanak a magyarországi folyamatoktól és fejlődéstől, mint korábban. Nagyobb a kérdőjel, hogy milyen irányban haladunk, és hogy irányítható-e, kézbentartható-e és időrendben ütemezhető-e?

K. L.: Szó volt-e a magyarokról, a szlovákiai kisebbségről? E téren milyen fejlődésre lehet számítani? Azt olvastam a kommünikében, hogy új formák bevonásával kívánják erősíteni a kapcsolatokat. Melyek ezek az új formák?

B. J.: Most fogalmaztuk meg először a megbeszéléseken, és én nyomatékosan hangsúlyoztam mind a szlovák párt elsőtitkárának, Janek elvtársnak, mind Fojtik elvtársnak, hogy tulajdonképpen a mi számunkra nem az a fő kérdés, hogy megértik-e, hogy van egy magyar nemzetiség és azzal megfelelően bánni kell. Ez az ő kérdésük elsősorban. Az a meggyőződésem - történelmi tapasztalatok és különösen a szovjet folyamatok alapján -, hogy az országot alkotó fő nemzet számára lehet kemény tanulság és visszahatás és felfordulás és probléma, ha nem jól bánik a nemzetiséggel.

K. L.: És ezt most Pozsonyban is elismerték?

B. J.: Ezt most először fogalmaztuk meg. Ők egy kicsit meglepődtek ezen a fogalmazáson, hogy mi nem szorgalmazzuk, hogy a csehszlovákiai magyarság minden jogát biztosítsák, hanem nekik érdekük, hogy biztosítsák. Mert abban az esetben nem akarnak onnan kiválni, nem akarnak onnan idejönni, nem akarnak idemenekülni, hanem azt mondják, hogy egy ilyen országban érdemes élni. Na ez a felismerés az, amiért arra a következtetésre jutottunk, hogy új lehetőségeket is kell keresni az együttműködésben, beleértve a bíráló vélemények kifejtését, a CSEMADOK pozíciójának politikai jellegű megerősítését, és visszaállítani jónéhány iskolát, amelyek korábban magyar nyelvűek voltak és lassan elsorvadtak. Ebből a szempontból szeretném megemlíteni Komárnót, ahol először voltam tulajdonképpen tartósabban életemben, és nagyon jóleső érzés volt, hogy a mind a két nyelv egyformán használatos. Mind a komárnói, mind a kassai színház jelentős missziót tölt be, és nagyon szeretnék, ha magyar kapcsolatuk is lenne. És végül a pozsonyi főpolgármester véleményét is megfogalmaznám, aki azt mondta, hogy a világon közel 30 várossal van testvérvárosi kapcsolatuk, és nincs olyan magyar város, amellyel kapcsolatban vannak. Mivel koronázóváros voltak, ők úgy gondolják, hogy Székesfehérvárral, mint szintén koronázóvárossal kellene testvárvárosi kapcsolatokat létesíteni. És ez azért fontos, mert ez hozzájárul a kultúra és a nyelvi műveltség őrzéséhez is.

[A SZER január 17-i adásában olvasható Kasza László kommentárja - PV]