KERESÉS

  1989 január >
H K Sz Cs P Sz V
           
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Ráadás  »  Budapesti pártaktíva

Kossuth Rádió, 1989. január 14.

- A fővárosi közélet helyzetét és a pártmozgalom időszerű feladatait körvonalazó tanácskozás kezdődött ma reggel az MSZMP budapesti bizottságának szervezésében. Az eseményeket Ráday Eszter és Orosz József foglalja össze:

- Mintegy kilencszázan gyűltek ma itt össze és mindazok, akiket képviselnek, nem kevesebbre vállalkoznak itt most, mint hogy a mára kialakult politikai versenyhelyzetben önvizsgálatot tartsanak, értékeljék a májusi pártértekezlet óta eltelt időszak munkáját, eredményeit és hiányosságait, kijelöljék az 1989-es esztendő főbb feladatait és megvitassák a pártmunka megújításának fő kérdéseit. A vitaindítót Jassó Mihály első titkár tartotta. Az előadó nem térhetett ki az eltelt hét eseményei elől, hogy hétfőn életbe léptek a nagyarányú áremelések, hogy csütörtökön a szakszervezetek tiltakozásukat fogalmazták meg. Jassó Mihály január második hetéről ezeket mondotta:

J. M.: Ez a hét robbanásközeli hét volt. Robbanásközeli azért, mert a szükséges intézkedések, amit a kormány megtett, nyilvánvaló, hogy fokozták a feszültséget. Ezzel együtt a fővárosban viszonylag nyugalmas munka folyt, de az a legtermészetesebb dolog, hogy közben mondta a véleményét. Azzal viszont a budapesti pártbizottság nem tud azonosulni, hogy sokan a megalapozott kritikájukat, a jogos felvetéseiket nem a megoldás menetében, hanem attól eltérő módon kívánják felszínre hozni és megoldani. Nem tudunk azonosulni egész tevékenységet beszüntető sztrájkokkal, tömeges munkabeszüntetéssel, vagy egy-egy általános, mindenkire kiterjedő, azonos mértékű béremeléssel. Lehet gerjeszteni tovább az inflációt, lehet gerjeszteni tovább ezt a folyamatot, de látni kell, hogy hol a vége.

- Jassó Mihály a válsághelyzet valóságos konfliktusait vette számba. Ellentmondás van a demokráciát akarók és az anarchia felé sodródás között, ugyanígy az igények és a lehetőségek között. Majd további három létező ellentmondást sorolt föl.

J. M.: A politikai hitelvesztés, a bizalom csökkenése és a cselekvés szervezése, a célok elfogadtatásának ellentmondása. A következő ellentmondás véleményem szerint, hogy mondjuk meg őszintén, hogy a hirdetett, de mindmáig szinte láthatatlan szerkezetváltás zömmel a nagyipari munkásságot érinti, és vélhetően ez az az akadály, amely a tényleges szerkezetváltás megkezdésének útjában áll. Vállalhatja-e a párt és hogyan, hogy szembekerül eddigi bázisának legszilárdabb oszlopával vagy annak egy részével? S amíg a párt nincs abban a helyzetben, hogy e kérdéssel kapcsolatban kialakítsa álláspontját, addig a reformtámogatások körében nem lehet hatékony, miközben a munkástömegeket a lassú lépések politikája is eltávolítja tőle. A magyar rendszernek szerintem jelenleg ez a legnagyobb belső problémája. Az esetleges ellenállás fészkei pedig nem a színre lépett, értelmiségi befolyás alatt álló szervezetek, hanem a szakszervezetek lehetnek. Ezt most nem pejoratív értelemben taglalom, hanem a dolgok logikája szerint. Döntőnek mutatkozik ezért az, hogy a párt máris keresse a gazdasági reformokban érdekelt munkásköröket, továbbá az átmenthetőket és az átmentés módjait, valamint hogy számoljon a valóban érdekvédelmi, harcos szakszervezeti mozgalom megjelenésével. És végül a harmadik ellentmondás, hogy ki viselje a stabilizáció és a kibontakozás terheit. Világos, hogy a társadalom. Más nem viselheti. De nem közömbösek az arányok. Óriási ellentmondás feszül abban, hogy az érdekvédelmi szervek és a lakosság érzete az, hogy csak ő viseli. A vállalatok úgy érzik, hogy képtelenek a fejlődésre, s a költségvetés a szinten tartásra sem elég. Valahol vagy a számításokat kell reálisabbá, vagy a támogatások rendszerét elfogadhatóbbá, világosabbá, vagy a teherviselés terheit eloszthatóbbá tenni. Nekünk annak a rétegnek kell megtalálni a megsegítés módját, s a terhek elosztásának módját, aki a legrászorultabb. A teherelosztásban is a differenciáltság vezethet csak bennünket összefogásra.

- Németh Miklós miniszterelnök a felszólalásában elmondta, hogy a kormány a fordulatot hirdette meg. Szakított a múlt gyakorlatával, határozott cselekvést vállalt, még akkor is, ha ez áldozatokkal és konfliktusokkal jár. Majd ezeket mondotta:

N. M.: A reformtörekvések két évtizedes történetében csak a legközelebbi múltban jutottunk el oda, hogy a gazdaság területe mellé felzárkózott és együtt halad a politikai reform. S máris olyan helyzet fenyeget, hogy kettészakad a gazdasági és politikai reformfolyamat. Az egyik oldalról, elsősorban az úgynevezett alternatív szervezetek részéről, politikai nyomással nézünk szembe. Az alternatív szervezetek elsősorban a politikai intézményrendszer átalakításának meggyorsítását igénylik. Az áremelkedés nyomán nyilvánosságra került szakszevezeti és egyéb követelések viszont - hozzáteszem, szándékuktól függetlenül - a gazdasági reform továbblépését akadályozhatják meg. Ebben a helyzetben a kormányzat nem engedhet egyik szélsőségnek sem! És itt, a pártaktíva ülésén szeretném azt kijelenteni, hogy a kormányzat a rendelkezésre álló minden hatalmi eszközzel a stabilitás biztosítására törekszik, nem enged az ide-oda rángatásnak! Szeretném önöknek kijelenteni, hogy a kormány maga kívánja az előrehaladás ütemét és irányát meghatározni, és alapkövetelménynek tekinti a két terület, vagyis a gazdasági és politikai reform közötti összhang biztosítását.

- A továbbiakban Németh Miklós hangsúlyozta, hogy a kormány kész együttműködni a szakszervezetekkel a múlt év novemberi kormány-SZOT találkozó szellemében, amikor megállapodtak, hogy az újabb tárgyalás akkor indokolt, ha 1989-ben az infláció meghaladná a tervezett 12 %-ot. Ezt azonban ma még eldönteni nem lehet. Legkorábban májusban ülhet tárgyalóasztalhoz a kormány és a SZOT. A miniszterelnök az alternatív szervezeteknek is együttműködést kínált fel, azonban a kormány a restaurációs erőkkel nem szövetkezik. Nélkülözhetetlen az olyan politikai rendszer megteremtése, amely intézményes garanciákat ad a visszarendeződés ellen. Jassó Mihály szerint az MSZMP az elsők között ismerte fel a gyökeres változtatások szükségességét és az átfogó reformfolyamat élére állt. A párt értelmiségi politikát folytat a munkásosztály érdekében. Zentai Gábor, a IV. kerületi párt VB tagja azonban úgy látja, hogy az átalakulásból éppen a munkásság maradt ki. Egyelőre türelmesek, azonban érzik, hogy a pártvezetés nem egységes, ellentmondó határozatok születnek a tulajdonviszonyok, vagy a többpártrendszer kérdésében. A XIX. kerületi pártbizottság titkára, Fabriczki András hozzászólásában elmondta, a pártnak a politikai választási küzdelemre kell felkészülnie. Azonban ezt csak akkor tudja szervezni és vezetni, ha programot ad. Torma Imre, a Hungarocamion vezérigazgatója sürgette, hogy az MSZMP minél előbb dolgozzon ki válságkezelő programot. A XIII. kerületi pártbizottság első titkára bejelentette, hogy kerületükben a kisgazdapártiak koalíciót ajánlottak fel és ő ezt elfogadta. Szerinte ugyanis az együttműködésből a párt tanulhat. A VI. kerületi párttitkár úgy látja, hogy a megújuló szocializmusban az MSZMP hegemón egységpárt kell, hogy legyen. Az ELTE pártbizottságának tagja, Ficzere lászló viszont azt fogalmazta meg, hogy meg kell teremteni az érdekek és a nézetek pluralizmusát, és a társadalom alapvető érdekeit védve kell létrehozni a politikai szövetséget. A budapesti pártaktíva pár perccel ezelőtt befejezte munkáját.

+ + +

- A budapesti pártaktíván kérdezte Németh Miklós miniszterelnököt a 168 óra felelős szerkesztője, Mester Ákos.

MÁ: A mostani áremelést sok helyen fogadták indulattal, kritikával, felháborodással. Milyen a kormány és a kormányelnök kritikatűrő képessége?

NM: Én azt hiszem, hogy a kormány kritikatűrő képesége megfelelő, mert egy kormány, ha ezt a feladatot felvállalja, nem dolgozhat úgy, hogy állandóan abban a tudatban él, hogy ő mindent a lehető legjobban tud, és csak az az igaz, amit ő kitalált vagy javaslatba hoz. Ezért én azt mondom, személy szerint nekem is és a kormánynak is hasznára válik, ha intézkedéseit megkonzultálja másokkal. Ha eközben javaslatait kritika éri, arra figyelemmel hozza meg végleges álláspontját.

MÁ: Túl finoman fogalmaztam az imént, amikor azt mondtam, hogy a kormány mostani áremelkedéssel kapcsolatos lépését kiritka érte. Igazából arról van szó, hogy több helyen kilátásba helyeztek ellenlépéseket, sztrájkot is. Fölvállal-e egy ilyen konfrontációt a mai helyzetben a kormány?

NM: A kormány megtiltani egy kezdeményezést - ami egy üzemben vagy egy munkáskollektíva döntése alapján elindul - nem tud. Tehát nem tehet mást, mint tudomásul veszi a tiltakozásnak ezt a formáját. Ugyanakkor szeretnék rámutatni arra, hogy a mai súlyos válsággal terhes gazdasági és társadalmi helyzetünkben, sem rövid-, sem hosszabb távon, az érdekérvényesítésnek ez a módja nem szolgálja az ország érdekeit.

MÁ: A kormánynak elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy igyekezzék az embereket meggyőzni. Úgy tűnik, hogy most ez nem sikerült.

NM: Nagyon nehéz egy országot meggyőzni a kormány intézkedéseinek helyességéről és igazáról, amikor még nem túl régen a valós gazdasági helyzetet, a súlyosságát a helyzetnek nem ismerte a társadalom és közvélemény.

MÁ: Önhibáján kívül.

NM: Önhibáján kívül. Ez óriási tanulság a politikának és a kormányzatnak is. Őszinte beszéd, párbeszéd és együttműködés szükséges tehát ahhoz, hogy ez a bizonyos tudati ráhatás, vagy meggyőzés előbb-utóbb tartalmat kapjon.

MÁ: De ehhez viszont talán az is kellene, hogy a kormány mutasson egyfajta hajlandóságot arra, hogy valamilyen közbeeső gesztusértékű lépést tegyen?

NM: A kormány az intézkedéseit felelősen hozta meg, és végiggondolta ennek feszültségkeltő hatásait is. Nem hiszem, hogy most, az év elején, amikor még nem tudjuk sem a teljesítmények, sem a bérek alakulását pontosan prognosztizálni, felelőtlen ígérgetésekbe a kormány belemehetne. Ugyanakkor szeretném hozzátenni, a közvélemény, a társadalom hangulatára egy kormánynak - már csak a támogatás megszerzése végett is, a cselekvőképes emberek támogatásának megszerzése végett is - figyelemmel kell lennie. Oyan hatékony kormányzás, ami a társadalom közhangulatát, véleményét nem veszi figyelembe, öngyilkosság lenne. Még egyszer nem követhetjük el azokat a hibákat, amelyeket az elmúlt évtizedekben megtettünk, és amelynek nagy szerepe van abban, hogy ilyen súlyos terhet és ilyen súlyos örökséget kell most felvállalni.

MÁ: Igenám, de fölgyorsultak az események, és most pl. néhány nap leforgása alatt el tudom képzelni, hogy megváltozott akár az ön álláspontja is, mondjuk a lakosság tűrőképességének a határát illetően. Lehet, hogy ezt most ön nem ugyanúgy látja, mint mondjuk egy héttel ezelőtt?

NM: Megértem, hogy a január 9-én életbe lépett áremelések, valamint a még az év során várható áremelések nagyon sokakat igen nehéz helyzetbe hoznak. Megértem az emberek felháborodását is. Azt tudom ígérni, hogy a kormány úgy fogja a folyamatokat irányítani, és olyan feltételeket teremt, hogy minél előbb rendelkezésünkre álljon az többletforrás, amely többletforrásból mindenekelőtt a mostani reformfolyamat kárvallottjainak - ha szabad így fogalmaznom -, tehát azoknak, akik önhibájukon kívül nem tudják a terheket kivédeni, az öregek, az alcsony nyugdíjasok, a gyerekesek helyzetén valamit enyhítsen. De ehhez előbb a forrásokat kell látnunk, és ha ezek megvannak, akkor a kormány nem hiszem, hogy habozni fog atekintetben, hogy ezt a forrást mire fordítsa. [...]

Figyelembe kell venni ezt a hatalmas tiltakozást, és egyet nem értést, amit tapasztalni lehet, én azonban azt mondom, hogy nem engedheti meg magának a kormány sem belső, sem külső okkból kifolyólag, hogy az elhatározásait az év elején visszavonja, hogy meghátráljon. Igenis vannak intézkedéseink és voltak intézkedéseink, amelyeknek a hatását nem gondoltuk mindig következtesen végig, hogy kapkodtunk, hogy utólag jöttünk rá fontos összefüggésekre, fontos következményekre, amelyekre jobb lett volna előbb rájönni. Hogy ezeket a hibákat ne ismételjük meg, pl. nagy szerepe van annak, hogy a javaslatainkat nem zárt ajtó mögött, hanem a nyilvánosság bevonásával, az előnyök és hátrányok társadalom előtt való gondos mérlegelésével készítjük elő, és hozzuk meg. Olyan helyzet azonban nincs és nem lesz a jövőben, hogy mondjuk a stabilizációs program végrehajtásában mindenki az adott helyzetét változtatások nélkül megtudja őrizni. Ez igenis átrendeződésekkel fog járni, de az átrendeződések irányát, a differenciálódás mértékét társadalmilag elfogadhatónak ítélt keretek között kell tartanunk. Tehát meg kell akadályoznunk, hogy a feszültségek felhalmozódása robbanáshoz vezessen.

MÁ: Az áremelések következtében az a furcsa helyzet alakult ki, hogy aki szegény, az még szegényebb lett, és hogyha ez igaz, és nekem az a gyanúm, hogy igen, akkor az embereknek igazuk van, amikor azt mondják kerek perec, hogy ez a tendencia elfogadhatatlan. Ön ezt hogy látja?

NM: Én a kormányzat és a reformprogram alapvető feladatának tartom, hogy állítsuk meg az elszegényedést, állítsuk meg a nagyon nagy számban a társadalmi-, vagy a létminimum határán, vagy az alatt élők számának gyarapodását. Ezért is dolgozik a kormány azon, hogy egy igazságosabb szociálpolitikai rendszert és elosztáspolitikai rendszer mielőbb kidolgozzon, a javaslatait nyilvánosságra hozza, hogy a jövedelemelosztásban az a bizonyos elszegényedési folyamat ne gyorsuljon, hanem megálljon és esetleg javítani is tudjunk mielőbb ezen rétegek helyzetén. Ezért dolgozunk az elosztáspolitika, valamint a költségvetési reformmunkák felgyorsítása szellemében, pl. a személyi jövedelemadórendszerről a családi jövedelemadórendszerre való áttérés koncepcióján. Kötelezettséget vállalt a kormány arra, hogy még ez évben a javaslatait nyilvánosságra hozza, várja pl. a tudományban dolgozók, vagy egyáltalán a társadalom észrevételeit, kritikáját és javaslatait is egyben.

MÁ: Elhangzott a mai tanácskozáson, ön mondta, hogy hajlandó unióra lépni a politikai alternatív szerveződésekkel.

NM: Én az uniót, az összefogást, az alternatívokkal való együttműködést, a hatalomban való felelős szerepvállalást a kormány nevében nagyon komolyan gondolom. Hogy ennek milyen formái, módjai, útjai lehetnek, ezen mi már hosszabb ideje gondolkodunk. Nem jutottunk a végére, és nem találtunk olyan megoldásokat, amelyekkel konkrétan kiléphetnénk. De ennek a társadalomnak a nemes politikai versengés, az együttműködés, az összefogás az adott helyzetben nem kárára, hanem hasznára lehet.

Comments ()
ADDRESS: 1051 BUDAPEST, ARANY J. U. 32. PHONE: (36 1) 327-3250 FAX: (36 1) 327-3260 EMAIL: INFO@OSAARCHIVUM.ORG ©1995-2021