Ráadás  »  „Meg fogjuk szokni" - reggeli párbeszéd

Kossuth Rádió, 1989. január 2.

Kerekes András: 1988 évtizedek óta nem tapasztalt változásokat hozott a magyar belpolitikában. Vajon 1989 hasonló folytatást ígér? - tettem fel a kérdést Pozsgay Imrének, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a kormány államminiszterének. Mindenekelőtt azt tudakolva, mit tart leginkább szükségesnek és lehetségesnek elvégezni az új esztendőben?

Pozsgay Imre: Azt hiszem, hogy '89 fogja megmutatni, hogy 1988-ban valóban fordulat kezdődött-e. Ennek a fordulatnak a politikai alapjait megteremtette a májusi pártértekezlet. Azóta erősebb lett a kezdeményező szellem és szembetűnőbb a toporgás. Így 1989-ben bizonyítani kell, hogy a megújulás nem csupán szavakban kezdődött el, hanem érinti a törvényhozástól és a politikai viszonyok átalakításától a gazdaság megmozdításáig minden tartományát az életnek.

A törvényhozásban valóban jó törvényeket kell hozni. E jó törvények meghozatalának szerintem nincs akadálya, mert már régóta tudjuk, hogy mik lennének és milyenek lennének a jó törvények. Tudás is van hozzá, szakemberek bőséggel és nagy hozzáértéssel meg tudják tenni a törvények előkészítését. Az Országgyűlésnek kétségtelenül nagyobb tempóra kell vállalkoznia. Ám itt és most az a lényeg, hogy ez a tempó arányos legyen a nép megértési szándékával és a népben megérett feladatokkal. Ugyanakkor mozdítson is valamit a lelkeken. Bizalmat teremtsen. Ezért úgy hiszem, kétségtelenné kell tenni, hogy valóban demokratikus nyitás történt, demokratikus szocializmus épül. Ehhez - ahogy a klasszikus mondás tartja - meg kell találni a szabadság technikáit és bizonyítani azt, hogy nem lehet szó szocializmusról ott, ahol hiányzik a demokrácia és a szabadság. Ezért kell megalapozni az új alkotmányt. Ennek az előkészületei jól haladnak, talán már '89-ben egy tervezetet az ország lakossága, az állampolgárok is megismerhetnek.

Ezen kívül és ezen túlmenően, az alkotmányra nem várva, újra kell gondolni olyan ügyeket, mint az egyesülési jog és a gyülekezési jog. Már most decemberben napirenden volt ez az Országgyűlésben, de januárra került a torlódó munkák miatt. Ehhez kapcsolódva új szemléletet kell kialakítani a nyilvánosságról, a nyilvánossággal együtt a sajtóról, rádióról, televízióról - a sajtószabadság jegyében. És olyan jogi formulákat, garanciákat kell megteremteni, amelyek biztonságot adnak az állampolgárnak, hogy nem kiszolgáltatottja az államnak. Biztonságtudatot adnak az állam hivatalainak, hogy nem tespedő és alattvaló állampolgárral van dolguk. Ehhez a nagyobb nyíltság és nyilvánosság feltétlenül szükséges, még akkor is, ha feszengéssel, itt-ott tűszúrásokkal, kényelmetlenségekkel jár. Meg fogjuk szokni. A 89-es év egyfajta betanulási időszak is lesz a demokrácia intézményeinek működtetésére. Úgy vélem tehát, hogy 1989 politikai tekintetben befejezheti az 1988-ban elkezdett fordulatot. És a változások remélhetőleg felgyorsulnak a gazdaságban is. Ugyanakkor ez százezreket érinthet kellemetlenül és ennek a kezelése politikai kérdés.

KA: Azt hiszem, most csak igazán időszerűek az ön pártértekezleti felszólalásának szavai, vagyis, hogy nyíltan kell beszélni arról, hogy az áldozatvállalás szétosztásában kik miért lesznek nyertesek, kik miért lesznek vesztesek és a veszteseket mivel kárpótolja az állam.

P: A nyertesek-vesztesek dolgában persze egy kormány csakis a társadalom érdekeinek képviselőjeként léphet fel. Abban a fogyókúrában, amelyet a gazdaságra rákényszerítettek, ha a fölösleges zsíradékkal és hájjal együtt kopnak és senyvednek, sorvadnak az izmok is, akkor az egy rossz fogyókúra. Ennek a fiziológiáját én nem akarom itt előadni, csak kimondani azt, hogy végül ne izomveszteséggel végződjék ez az átalakítás, mert nem lehet éppen a jövő szempontjából fölélni a gazdaság tartalékait azon, hogy eltartjuk az eltarthatatlant.

Ebben radikális döntésekre és világos beszédre van szükség. A társadalom, a nép úgyis tudja nélkülünk is, hogy azt, ami történt és aminek az árát fizeti, azt neki kell fizetnie. Itt nincs más, aki fizetni tudjon ebben az országban. A kérdés az, hogy kinek adja meg a bizalmat ehhez? Ki nem fecsérelte el a bizalmat, melyik intézmény teremtett olyan helyzetet és légkört, hogy hitelt érdemlő módon ígéretet tud tenni arra is, hogy akik ideig-óráig vesztesei lesznek ennek az átalakulási folyamatnak, később, a közmegegyezésben ők is a nyertesek közé tartoznak majd?

A gazdasági viszonyok átalakításának szociális tartalma először azzal a riasztó képpel kezdődik, hogy majd munkanélküliség lesz. Én nem hiszem, hogy egy kormány

a munkanélküliséget tűzhetné ki maga elé programként. Ez az az áldozat, amelyet azonban közös elhatározással meg kell hozni. Ideig óráig tart majd ez is, hiszen az országban nagy munkaerőhiány is van sok helyen. De életeket változtat meg, életutakba szól bele ez a helyzet. Ezért úgy vélem, hogy mindenekelőtt sikeres vállalkozásokat kell teremteni, tulajdonost találni a tulajdon számára. Ahol az állam arra legalkalmasabb, ott az államot, ahol kisebb-nagyobb közösségek, ott az egyesülés és a szövetkezés formáit kell alkalmazni, ahol az egyén magánvállalkozóként tudja a társadalmat kiszolgálni, ott pedig neki kell teret nyitni. Ha ebben a mozgástérben nem csupán a munkanélküliség rémével ijesztgetjük a társadalmat, hanem a kibontakozás lehetőségével a vállalkozásban, a megújulásban, akkor a társadalom hosszabb távon nyertesnek érezheti magát ebben az egész folyamatban.

A társadalom ma azért bizalmatlan, mert az elfecsérelt milliárdokat, a társadalmi békét megvásároló, a konfliktusokkal, a feszültségekkel szembenézni nem akaró politika árát fizeti most. És ezt nem fizetheti egyformán mindenki. Ha megint egyformán akarunk fizettetni a hatékonyakkal és kevésbé hatékonyakkal, akkor ez a társadalom, ez az ország nem fog kilábalni a bajból. Én úgy hiszem, 1989 ilyen szempontból is radikális változást hoz. Nem lehet egy népnek az a távlata, hogy még tovább tűrni kell, meg még tovább, és újabb áldozatokat hozni anélkül, hogy tudná, hogy mire megy ki a játék. Én azt hiszem, hogy '89-ben ennek a vége is látszani fog majd.