Bevezető

Orbán Nándor 1910-ben született, Kecskeméten. Apja, Orbán Nándor, egy kecskeméti köteles mester legidősebb fia, a kecskeméti polgári leányiskola igazgatója volt a két háború között. Jeles pedagógus, városi közéleti ember. Fiát katonatisztnek szánta: a társadalmi ranglétrán emelkedés, presztízs, meggyőződés, az "úri középosztályhoz" tartozás biztosítása – talán ezek lehettek a fontosabb motívumok. A tehetséges fiatalember sportolóként igazolta a reményeket, többszörös magyar bajnokként 1936-ban ötödik helyezést ért el a Berlini Olimpián modern pentatlonban (öttusa). Az első, nemzetközileg is sikeres magyar öttusázóként tartja számon a sporttörténet.

A háborút csapattisztként harcolta végig, először a Don-kanyartól a visszavonulásig, másodjára 1944 őszétől a háború végéig. A háború után – igazolt, de elbocsátott tisztként – először fuvaros Nagykanizsán, aztán az ötvenes évekre már "menekült" a családjával együtt Balatonfenyvesen, majd Somogyfajszon. Innen megy/viszik/hívják vissza 1956. október végén Nagykanizsára, hogy pár napig a város nemzetőr parancsnoka legyen. Az itt látható iratanyag elsősorban és döntően ennek a pernek az anyaga, némi előzménnyel, és nagyon kevés nyommal az 1963-as szabadulást követő életszakaszról.

Két ízben jártam az iratok ügyében az éppen illetékes hivatalban. Először l997-ben, barátom unszolására, akkor még a Belügyminisztérium épületében, talán Történelmi Hivatal néven működő műintézetben: egy furcsa, bajuszos férfiú fogadott, úgy képzeltem, hogy valamilyen „titokszolga” (nyilván az is volt), de én is meg voltam illetődve, érződött a hely szelleme. Kevesen voltak az érdeklődők, mintha könyvtárban lennék. A kihozott vaskos paksamétát anonimizálva kaptam meg, vagyis minden fontos és kevéssé fontos név tussal kihúzva. Furcsa, ismerős látvány: a börtönlevelezésben láttam utoljára ezeket a vastag, fekete csíkokat. Megtaláltam a kézírásos feljegyzéseit, amiket az első tárgyalására készülve írt. Eredeti lapok, eredeti kézírással! Ismerem a kézírását: csodálkozom, jé, akkor is így írt? Mindent átnézek, aztán feladom, ennyit mégsem lehet egyszerre, kérem, hogy megkaphassam. A fénymásolásért fizetek, nem is keveset. A kézírásos lapoknak is csak a másolatát kapom meg. Miért? Miért nem nekem/nekünk jár az eredeti és nekik a másolat? Lehet, hogy rám, ebben a kérdésben, nem is vonatkozik jogszabály? Vagy ami van, az nem is akar rám vonatkozni?

Másodszor az Eötvös utcába megyek. Kérni kell, aztán hosszú ideig – hónapokig – várni. A magam cuccát is megkérdezem. Egy pécsi barátom értesít, hogy szerepelünk a Halda Alíz dossziéjában. Apám második dossziéja kicsit más, talán az előzmények, illetve pár új lap a szabadulást követő évekről. És nincs anonimizálva, legalábbis nem úgy és nem annyira.

(A rám vonatkozó kérdés soványka eredményt hozott: Nyíregyházán, a színházban valami „Fülemüle” vagy ki, mindenesetre munkatárs, tartott szemmel. Igen, de hol vannak a pécsi évek? – horkan fel bennem a büszkeség. Állítólag azok nincsenek is. Vagyis nem vagyok, legalábbis igazolhatatlanul vagyok úgy, amilyennek én – meg akkoriban még sokan – képzeltem magam. Csak egy rút szibarita váz lennék, ha a két iratcsomót méretre hasonlítom össze.)

Sok nyitott kérdés maradt, amire – talán soha – nem kaptam választ. Az ún. Fehér gárda titkos szervezkedésről ugyan tudomása volt – de nem csatlakozott hozzá. Ez a motívum mégis végigkísérte, akkor is, amikor nyilvánvaló lehetett, hogy mind a mozgalom, mind az érintettek generációja, mind a kiváltó okok-körülmények történelmileg időszerűtlenné váltak. Nem találom nyomát annak az információnak, amely anyámtól származik, hogy az ötvenes években nagyon is szem előtt volt, rendszeresen felkereste egy ávós, akivel „beszélgetnie” kellett. Nyilván be akarták szervezni. Meddig jutottak vele? Az is az anyai információhoz tartozik, hogy a szabadulása után – nyilván tapasztalt börtönlakóként – a leghatározottabban utasított el bármilyen együttműködést. Ennek a „megkeresésnek” sincs nyoma. Ezek szerint a visszautasítás nyom nélkül maradt, és csak az együttműködők jutnak „történelemhez”?

Miért tartom fontosnak, hogy ezeket az iratokat nyilvánossá tegyem? Mert a "másik oldalhoz" tartozóként az én sorsom is részben-egészben igazodott az ő sorsához. Mert megtanultam, hogy mindig van "másik oldal", és nincsenek egyoldali igazságok. Mert egyetlen nemzet, egyetlen generáció sem elég gazdag, hogy nyomtalanul, sőt büntetlenül kiradírozhasson egész csoportokat. Nem szokás számolni sem a közbeszédben, sem a tudományos elemzésben a polgári jogban nagyon is használt elmaradt haszon kategóriájával. Orbán Nándor egész háború utáni életében arra törekedett, hogy a sportban kapaszkodjon meg. Ha esélyt kapott, akkor bizonyított, de – rövid időszakokat leszámítva – ezeket a kísérleteket a „szervek” meghiúsították: ezért nem lett vívóedző Nagykanizsán, sportvezető Balatonfenyvesen, lovas edző Somogysárdon, lovasiskola vezető Siófokon, öttusa edző Győrben, lövészedző Budapesten. Ezek azok a kísérletek, amikbe belefogott, ahol biztosan és garantáltan jobbat-többet tudott, mint ami nélküle megvalósult. Orvos barátjával a hatvanas években beteg gyerekek lovagoltatásáról álmodoztak, láttam terveit a Nagybereki Állami Gazdaságban létrehozandó turista lovas centrumról. Családi történet – közvetlenül tőle származik –, hogy a budapesti öttusa világbajnokság idején keresete [Sven] Thofelt-et, a Nemzetközi Öttusa Szövetség svéd elnökét. Persze nem engedték a díszpáholyba, de beküldött egy levélkét. Thofelt hívatta, hisz versenyző társak voltak, és nem csak az olimpiáról ismerték egymást. Ott ült a díszpáholyban Thofelt és egy bizonyos Czinege nevű hadügyminiszter között – ha van kinek e név mond valamit – és németül beszélgetett a régi baráttal!

A történelmi-társadalmi kataklizmák-változások-forradalmak-reformok egyik "költsége" az elvesztegetett emberi tőke. Azok az értékek, amit az előzőek képviseltek tudásban, mentalitásban, képességekben, tapasztalatokban. Ennek a tőkének a gondozása, átmentése, fejlesztése, kritikai szemlélete – szerintem – a növekvő társadalmak talán legfontosabb eszköze.

A hallgatás-elhallgatás az egyik legnagyobb terhünk: nem csak a múlttal, a jelennel sem vagyunk szinkronban feltett kérdések és megfelelő válaszok nélkül. Ha cserbenhagyjuk a védteleneket, ha tényleg elfelejtjük a felejtésre ítélteket, akkor saját sorsunkat modelezzük: velünk se bánnak majd másként. Orbán Nándor 1981-ben halt meg. Temetésén – a családon kívül – részt vett pár öreg legény, valaki hozott egy kis, olcsó koszorút is, nemzeti színű szalaggal.

Orbán György

Források:

BM Adatfeldolgozó Hivatal Dokumentációs Osztálya, V-71159/1., V-71197., V- 142842.

Történeti Hivatal, V-150381., V-142842, V-71159/1-2., V-71197., O-14994/1-2., O- 18810/3., O-13023, Zala megyei vizsgálati napló (26/5001-5930), III/1 monográfia 12. kötet, Operatív nyilvántartási karton

Dokumentumok

BM Adatfeldolgozó Hivatal

• Másolatok jegyzéke és levelezés (BM Adatfeldolgozó Hivatal), 4 lap, PDF
• Névjegyzék, 2 lap PDF
• Feljegyzés (ÁVH Zalaegerszegi Osztálya), 5 lap, PDF
• Vizsgálati dosszié Orbán Nándor és társai ügyében 1., 61 lap, PDF
• Vizsgálati dosszié Orbán Nándor és társai ügyében 2., 71 lap, PDF

Történeti Hivatal

• Másolatok jegyzéke, 2 lap PDF
• Feljegyzés (ÁVH Zalaegerszegi Osztálya), 2 lap PDF
• Névjegyzék, 3 lap PDF
• Õrizetbe vételi javaslat, 2 lap PDF
• Vizsgálati dosszié Orbán Nándor és társai ügyében 1., 101 lap PDF
• Vizsgálati dosszié Orbán Nándor és társai ügyében 2., 105 lap PDF
• Összefoglaló jelentések a budapesti és megyei elleforradalmi fegyveres gócokról, 2 lap PDF
• Jelentés (Ellenforradalmi tevékenységet kifejtõ személyek felszámolásáról), 3 lap PDF
• Objektum dosszié (Nagykanizsa járás területén élõ ellenforradalmárok), 17 lap PDF
• Objektum dosszié (A belsõ elhárítás területén lévõ ellenséges elemek), 2 lap PDF
• Objektum dosszié (A belsõ elhárítás területén lévõ ellenséges elemek), 2 lap PDF
• Zala megyei vizsgálati napló, 2 lap PDF
• Objektum dosszié (Gyõr-Sopron megye területén élõ ellenséges tevékenységgel gyanúsítható politikai elítéltek), 3 lap PDF
• Operatív nyilvántartási karton, 1 lap PDF