KERESÉS


Home / OSA ARCHIVUM / hírek / archivált hírek / 2009 / Magyar Rendőr

Magyar Rendőr

Sajtótájékoztató

2009 december  3 11 óra

Helyszín: OSA Archívum, Budapest 1051, Arany János u. 32.

1947 januárjában Magyar Rendőr címmel új folyóirat jelent meg a magyar sajtópiacon.

A kezdetben kétheti lapként megjelenő újság fényképek nélkül indult.Az első fotó fél évvel az indulás után került az újság borítójára, majd 1949-től a belső oldalak is illusztráltak lettek. A fényképek megjelenésével egyidőben főállású fotósokat szerződtettek a laphoz, akik közül többen évtizedeken át dolgoztak az időközben hetilappá alakult újságnál. Egy időben általában 3-4 fotós szállította a riportokat és tudósításokat, melyek jórészt sosem jelentek meg a lapban.

A kezdetektől precízen vezetett fotónaplókat és a kinyomtatott újságszámokat összehasonlítva látható, hogy az exponált anyag több mint kétharmada soha, sehol nem jelent meg. Miközben sok riport készítésének dátuma, témája, készítőjének neve nem, vagy csak nehezen pontosítható, általánosságban elmondható, hogy a riportok zöméről fennmaradtak az alapinformációk. Így tudjuk a riport címét, a szerző nevét, a kép készítésének időpontját és helyszínét. A Magyar Rendőr fotósairól kevés adat maradt fönn. Zömmel jó szakemberek, rendőrségi fotósok (sokszor egyúttal helyszínelők) voltak, akiktől távol állt a művészi fényképezés, de szakmájukat általában magas színvonalon űzték.

Ezért is történhetett, hogy a fennmaradt negatívokon meglepően kevés a selejt kocka. Az eddig digitalizált anyagot végignézve látható, hogy a tudósítók országos szinten dokumentálták a belügyi, rendőrségi munkát, illetve az állampolgárokkal szembeni eljárásokat és akciókat. Arányait tekintve igen sok a vidéken (akár kis falvakban) készített riport, de a tudósítók szinte mindenütt megjelentek, ahol a rendőrség ott volt. Márpedig, különösen a Rákosi korszakban, a belügy mindenütt ott volt. A illamosokon tujázó gyerekektől, a Tervkölcsön jegyzőkön át a bírósági tárgyalásokig és a szántás-vetéstől a beszolgáltatásokig, a rendőröket mindenhová elkísérték a tudósítók.

A teljes gyűjtemény fókuszában a rendőrség belső élete áll (kiképzések, eligazítások, lövészetek, nyaralások, járőrök és helyszínelők), de nagy számban láthatunk ritka városképeket, sportfotókat, életképeket és úttalan utakon készített megdöbbentő útifotókat is. Így tehát miközben számtalan beállított, a valósággal még köszönőviszonyban sem álló tudósítást látunk, a fotókon folyamatosan jelen van, "kilátszik" a létező szocializmus.

1947 és 1989 között több mint 18.000 tekercs kisfilmet, illetve 6x6-os filmet exponáltak a Magyar Rendőr fotósai, így a közel 500.000 képkockán cca 20.000 riportot találhatunk. Ez a hatalmas, témájában és minőségében is rendkívül sokféle anyag, a rendszerváltás után kis híján megsemmisült. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően a negatívok végül 1992-ben a Magyar Fotográfiai Múzeumba kerültek, ahol a gyűjtemény különálló, fontos részét képezik.


A Magyar Rendőr fotóarchívumának feldolgozása, a negatívok szkennelése és katalogizálása az NKA segítségével az OSA Archivum intézményi hátterével 2008 tavaszán kezdődött és folyamatosan zajlik. Az eredeti negatívokat kronológikus sorrendben digitalizáljuk, így a Magyar Rendőr honlapján látható tartalom havonta bővül. Terveink szerint idővel a teljes, 1947 és 1989 között készült gyűjtemény
elérhető lesz.

www.magyarrendor.hu

Checking the meticulously kept records against the issues of Magyar Rendőr, it becomes clear that over two thirds of the photos that were taken were never actually used in the magazine. While the date and the topic of reports or the photographer are sometimes hard, or even impossible, to identify, basic information was usually preserved: the title, date and place of the series and the name of the photographer.

Little is known about the photographers themselves. They were mostly crime scene photographers, good professionals but not artists. Their exceptional professional skill may be the reason why there are surprisingly few failed shots.

It is evident from the photos that have been digitized so far that these reporters literally covered the whole country to document the work of the police and agents of the interior ministry, the procedures and action taken against citizens. A relatively high proportion of reports were made in the countryside, sometimes in small villages; the photographers seem to have been everywhere the police went, and, especially in the Rákosi era, the police were omnipresent: children free-riding on the trams, people signing up for Plan Loan bonds, court cases, agricultural seasonal work, delivery of farm products.

While the collection focuses mainly on life inside the police force (training, briefing, practice at the range, holidays, patrols, scene-of-crime officers at work), there are a great many intriguing photos of the city, of sporting events, of everyday life and amazing images of godforsaken lands. What thus becomes visible amidst the innumerable artificially posed and false pictures is the reality of communism, as it existed.

Between 1947 and 1989, Magyar Rendőr photographers shot over 18,000 Leica cartridges and 6x6 films, producing nearly 500,000 frames to make 20,000 reports. This enormous volume of material, highly varied in terms of both topic and quality, was nearly destroyed after the change of the regime. By a lucky chance, the negatives were acquired by the Hungarian Museum of Photography in 1992, and now these photos make up a separate and important section in the museum’s collection.

The project of processing of the Magyar Rendőr photo archive, including scanning and cataloguing the negatives, has been ongoing since spring 2008 at OSA Archivum, with financial help from the National Cultural Fund. Original negatives are digitized in chronological order so the content of this website is growing on a monthly basis. It is our intention to make the entire collection of photos taken between 1947 and 1989 available.

www.magyarrendor.hu

CÍM: 1051 BUDAPEST, ARANY J. U. 32. TELEFON: (36 1) 327-3250 FAX: (36 1) 327-3260 EMAIL: INFO@OSAARCHIVUM.ORG ©1995-2024
We do not update this website any longer. Visit us at www.osaarchivum.org
Ezt a weboldalt már nem frissítjük. Látogassa meg aktív weboldaunkat: www.osaarchivum.org
Immediate Affinity