Budapest   ostroma   a   II.  világháború   egyik   leghosszabb   és   legvéresebb városostroma volt. A főváros határában az első szovjet páncélos megjelenése és a budai Vár elfoglalása között 102 nap telt el. Ezzel szemben Berlin két hét, Bécs hat nap alatt elesett, Párizs és a többi európai főváros – Varsó kivételével – nem is  vált  hadszíntérré.  A  legkitartóbb  német  helyőrségek is, mint a königsbergi (Kalinyingrád)  vagy  breslaui  (Wroclaw)  77  illetve  82  napig  álltak  ellen   az ostromlóknak.  Breslau  elfoglalását  a  szovjetek  nem is erőltették, a város csak május  6-án  kapitulált.  A  budapesti   harcok   hevességével   csak   Leningrád (ma: Szentpétervár),   Sztálingrád   (ma: Volgográd)  és  Varsó ostroma vethető egybe.   Budapest   hadászati   jelentőségét   jellemzi,   hogy  Európa  legtöbbet támadott  fővárosai  közé tartozott: a történelem során 15 különböző hevességű ostrom  színhelye  volt,  de  az  1944–45.  évi  ostrom  pusztításaihoz egyik sem mérhető.  A  varsói  felkelés  leverése a német csapatok 63 napját vette igénybe, Leningrád  blokádja  majdnem  három  évig tartott, itt azonban utcai harcra nem került  sor.  Sztálingrád  négy  hónapon át volt csatatér, de a civil lakosság nagy részét  még   a  harcok   kezdete  előtt  evakuálták.  Ezzel  szemben  Budapesten 800.000  ember  feje  fölött   folyt  a   véres   küzdelem,  melynek  hevességére jellemző,  hogy  már  a korabeli katonai iratok is Sztálingrádhoz hasonlították. A Vörös Hadseregnek  240.056  sebesültje  és 80.026 halottja veszett el a fővárosi és  vele  összefüggő  hadműveletek  során  (a német felmentési kísérletek okozta veszteségekkel  együtt).  Ez  a  szám  éppen  fele a  trianoni Magyarországra eső összes  szovjet  veszteségnek – tehát  minden  második, Magyarországon elesett szovjet  katona   Budapestért  áldozta   életét.  Hasonlóan  nagy  volt  az  anyagi veszteség is. Szovjet részről a  budapesti hadművelet alatt naponta 16 harckocsi, 38 löveg és aknavető és 2-3 repülő pusztult el, míg német-magyar részről ennek alig egyharmada. A német-magyar összveszteség élőerőben nem haladhatta meg a  szovjet  veszteség  60%-át,  annak ellenére, hogy Budapest védőserege teljes egészében veszteséglistára került. 1944. november 3. és 1945. február 16. között a kitörés  áldozatait  is  számolva  kb.  40.000  halott  és  62.000 részben sebesült hadifogoly  volt  a  védők  vesztesége.  Az  utolsó német és magyar hadifoglyok 1955-ben térhettek csak haza, és a hadifogságban az összlétszám további 20%-a pusztulhatott   el.  Számszerűleg  a  magyar  veszteségek  nem  haladták  meg  a németekét,  és  a  szovjetekétől messze elmaradtak. Ennek ellenére ez az áldozat volt   a   három   közül   a   legértelmetlenebb.  A  magyar  katona  –  bármelyik oldalhoz  is  csatlakozott – csak statisztája lehetett az ország feldúlásának. Sokan úgy  érezték, hogy katonai esküjük kötelezi őket a harc vállalására, még akkor is, ha  látták  a háború végkifejletét, mások Horthy Miklós fegyverszüneti kérelmére hivatkozva  kapituláltak.  A  magyar  katona választani csak a rossz és a kevésbé rossz  között  tudott:  kitartásával  meghosszabbította  a  vesztes és rossz ügyért indított  háborút,  a  megadás  pedig  nem járt igazi felszabadulással. Az ostrom alatt   csak   kevesen   vállalták  a  fényképezés  kockázatát,  mely  egyre  inkább életveszéllyel  járt.  A  védők  felvételei   közül   szinte   minden  megsemmisült. Kiállításunk  anyaga  ezért  elsősorban az ostrom után ill. a szovjet haditudósítók és civilek  által készített  fényképekből  válogatott. A dolgok természeténél fogva számos  jelentős  eseményről  és  fontos  személyről  nem maradt fenn fénykép. Nem  jeleníthetőek  meg  az  atrocitások,  az  utcai  közelharc  és  az antifasiszta ellenállás eseményei. A kiállítók csak abból az anyagból gazdálkodhattak, ami az utókor  számára  rendelkezésre  állt  és  ezért  elsősorban  a  különféle  épületek szerepelnek  a kiállított fényképek között. Mindez azonban nem feledtetheti, hogy a  romos  épületek mögött ezernyi emberi tragédia áll. A kiállítás ennek szeretne emléket állítani. 

A kiállítás létrehozásában segítségünkre voltak: