Épül az egyetem | március 10 - december 31

A kiállítás a Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU) elmúlt éveit az egyetemi épület két különálló szárnyának, a műemlék épületnek (volt Festetics-palota, Nádor utca 9.), illetve az OSA Archivumnak otthont adó volt Goldberger-háznak (Arany János utca 32.) a történetén keresztül mutatja be: az alapítástól napjainkig. A záró részben megjelenítettünk néhány, az épületek felújítására vonatkozó, nem megvalósult korábbi látványtervet is, melyek inspirációként szolgálhatnak a campus jövőbeli fejlesztéséhez.

A dokumentumokból megtudható, hogy a Festetics-palotaként ismert épület építtetője Festetics Antal volt, aki Pollack Mihály építészt bízta meg a palota megtervezésével. A két épületből álló főúri palota 1820 és 1827 között épült. Korának egyik nagyvonalú, elegánsan szép alkotása volt. Többszöri átalakítás, átépítés után is megőrizte szépségét, emelkedettségét, s megmaradt jellegzetes arculata, terei, díszítményei.

A Goldberger-ház, a Goldberger család textilgyárának adminisztratív központja 1910-1911-ben épült, az építész testvérek, Jónás Dávid és Jónás Zsigmond tervei alapján. Dokumentumai jól tükrözik az épület funkcióinak változását és az építészeti átalakításokat az évszázad során. 1948-as államosítása után az épület az Állami Textilgyár (Röviköt majd Centriköt) raktáraként működött, 1981-ben pedig a Konsumex nyitotta meg itt exkluzív "dollárboltját", ahol keményvalutáért lehetett hozzájutni hiánycikkekhez, fogyasztási javakhoz. Bármilyen változás jött is, a Goldberger-ház alapvetően megőrizte modern irodaépület jellegét.

Az épületek múltja régi fotók, tervrajzok, építészettörténeti információk segítségével bontakozik ki. Az összeállítás betekintést ad azoknak az embereknek az életébe is, akik tervezői, építői, tulajdonosai, lakói vagy használói voltak e házaknak. Mindkét épület sorsa, története, legfőképp az 1945 utáni államosítást követő "hasznosítása" tipikusan, jellemzően "kis magyar történelem". Mára mindkét emblematikus épület az oktatás és kutatás megbecsült színterévé vált.

A kiállítást az OSA Archívum munkatársai készítették a Közép-európai Egyetem fennállásának 20. évfordulója alkalmából. Megtekinthető időszakosan az egyetem Oktogon területén.

Kurátor: Izinger Judit
Design: Tamási Miklós

A kiállítás létrejöttéhez az alábbi intézmények és szervezetek járultak hozzá:
Budapest Főváros Levéltára
BTM Kiscelli Múzeum Fényképtára (BTM Kiscelli FT)
Budapesti Városvédő Egyesület Fotós Csoport (BVE FCS)
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény
Iványi László és a PLANART Építész Iroda
Köztigon Építész Stúdió Kft. (Köztigon Stúdió)
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Fotótára (KÖH)
Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok
Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár
Magyar Távirati Iroda
"A" Stúdió '90 Építésztervező Kft.

Külön köszönet: Iványi László építésznek, Millisits Máté művészettörténésznek, valamint az OSA Archívumban dolgozó kollégáknak segítségükért.

A kiállítás anyagából építkezve az OSA Archívum weboldalán megtalálható a Goldberger-ház történetének online változata, valamint a CEU is elkészítette a Festetics-palota történetének virtuális bemutatását. Sajnos az eredeti összeállításban szereplő néhány fotót és az épületek tervrajzait nem tudjuk bemutatni, mivel Budapest Főváros Levéltára az online közlésért külön, és meglehetősen magas díjazást kért tőlünk.