Raoul Wallenberg - életeket mentett - világokat mentett | március 2 - május 6

1944 őszén Raoul Wallenberg, a budapesti svéd nagykövetség tanácsosa azzal a céllal érkezett a magyar fővárosba, hogy igyekezzen mindent megtenni a városban rekedt üldözött zsidóság megmentése érdekében. A nyilas uralom, majd Budapest ostroma idején emberek ezreinek életét mentette meg a deportálástól és a haláltól. 1945. január 17-én Wallenberg eltűnt Budapestről. Évtizedekkel később vált ismertté, hogy a szovjet hatóságok hurcolták el, és tartották fogva a hírhedt moszkvai Lubjanka börtönben, ahol eddigi ismereteink szerint 1947-ben halt meg. Letartóztatásának oka és halálának pontos körülményei máig tisztázatlanok.

2007. március 2-tól a budapesti Centrális Galéria ad helyet annak a vándorkiállításnak, amelyet a stockholmi Zsidó Múzeum állított össze Raoul Wallenberg életéről, a svéd diplomata eltűnésének 60. évfordulója alkalmából. A galériában látható kiállítás fomabontó és modern: kiállítás a kiállításban, épület az épületben. A terembe két különálló építmény került, szobákkal és folyosókkal. A nagyobb szárny az eredeti multimédia-kiállítás, mely fényképek, dokumentumok, hang- és filmfelvételek segítségével mutatja be Wallenberg életét gyermekkorától haláláig, embermentő tevékenységét, valamint a sorsa tisztázása érdekében folytatott nemzetközi erőfeszítések történetét. A kissebb szárnyban az OSA Archivum rövid függeléke látható, mely 1945-től 1999-ig Wallenberg magyarországi emlékezetének hányatott történetét ismerteti meg a látogatókkal.

A kiállítás rendezőinek legfőbb szándéka az volt, hogy Wallenberg életén és munkásságán keresztül annak a hétköznapi embernek a portréját rajzolják meg, akit a rendkívüli körülmények késztettek rendkívüli tettekre; aki esendő ember létére képes volt hősként helytállni. Példája főként a fiataloknak adhat útmutatást: senki nem születik hősnek - de azzá válhat.

A kiállításhoz számos egyéb kulturális program is kapcsolódik.
Március 1-én egy félnapos angol nyelvű szeminárium kerül megrendezésre az OSA Archívumban.
Március 2-án a Közép-Európai Egyetem Auditóriumában (1051 Budapest, Nádor u. 9.) a szervezők egész napos pedagógiai szemináriumra várják az érdeklődőket.

A belépés a kiállításra és valamennyi kapcsolódó rendezvényre (szemináriumra, filmvetítésre, emlékülésre és a diákprogramokra) ingyenes.

A kiállítás rendezői:
Svéd Intézet, Stockholm
Svédország Nagykövetsége, Budapest
OSA Archivum, Budapest

Partner intézmények:
Zsidó Múzeum, Stockholm
Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, Budapest
Raoul Wallenberg Egyesület, Budapest